A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete ma tette közzé az elmúlt hónap autó- és motorpiaci statisztikáit, melyből tisztán látszik, hogy a két- és négykerekűek egyaránt jól teljesítettek, nem lehet panasz a forgalomra. A kocsik között csaknem harmincszázalékos növekedésről számoltak be, ezen belül a tisztán elektromos hajtású autók értékesítése konkrétan megháromszorozódott - immáron több mint kétszáz ilyen jármű állt forgalomba hazánkban egy hónap alatt.

motoreladasok-magyarorszagon-2018-marcius-17692
A trendekben nincs nagy változás, továbbra is a többcélú túraendurók, crossoverek, valamint a megfizethető csupaszmotorok viszik a prímet

Ami a motorosokat illeti, kismértékű, de folyamatos növekedésről beszélhetünk. A 286 átadott kétkerekű közel hat százalékkal haladja meg a tavalyi eredményt, igaz, ezúttal egy kifejezetten szerény forgalmú hónap áll szemben a 2018-as számokkal. Az egyesület vezetői szerint továbbra is az a fejlődés kulcsa, hogy kiigazítsák a használati célú, azaz 125-ös, 250-es ingázómotorok regisztrációs adóját, ami jelenleg túltesz néhány családi autóén is. Továbbá elengedhetetlen a jogsitörvény módosítása, hogy sok európai államhoz hasonlóan itthon is B kategóriás jogosítvánnyal vezethessük a 125-ös, legfeljebb 11 kW teljesítményű robogókat, ami látványos fellendülést hozhatna az új- és használtmotorok piacán.