Néhány napja jelent meg az EU-s közbeszerzések honlapján, hogy 25 db hatósági, azaz gyárilag rendőrségi kivitelű, új motorkerékpárt vásárol az ORFK-OBB. Furcsa kitételre bukkanhatnak az igazán kitartó olvasók, akik eljutnak a több oldalas kiírás végéig: például csak úgy adhatja át a forgalmazó a motort, hogy azon már fent van az összes rendőrségi kiegészítő, hatósági jelzés, sőt az is kikötés, hogy csak teletankolva (!) szállíthatja le.

motorokat-vasarol-a-rendorseg-24488
Azért volt szükség a bővítésre, mert a 276 darab magyar rendőrmotor átlagéletkora 11,5 év, átlagos futásteljesítményük pedig meghaladja az ötvenezer kilométert. Állapotukra jellemző, hogy csak 75-80 százalékuk volt üzemképes a tavaly júniusi felméréskor

A 25 nagymotor mellett 19 segédmotoros kerékpárt is vásárolnak a rendőrök, ám az egyelőre nem derült ki, hogy milyen területen vetik be - a kiírás szerint - szintén gyárilag rendőrmotorként készült járműveket. Ezeknél is akad érdekesség, nevezetesen, hogy legalább 24 hónapos vagy annál hosszabb, teljes körű jótállást kér a vevő.

A zsaruk is beleszólnak, milyen legyen az új rendőrmotor

Komoly súlya van, hogy milyen visszajelzést kapnak a gyártók a vevőktől, pontosabban a motorosrendőröktől, hiszen a napi nyolc órát nyeregben töltők tudják igazán, hogy mivel lehetne még jobbá tenni a speciális gépeket. Természetesen a váz és az erőforrás eredeti, de szinte minden mást átalakítanak, hogy teljes értékű rendőrmotor váljon a jól ismert civil modellekből.

motorokat-vasarol-a-rendorseg-24487
Sági Tibor, a Hungária Rendőregylet alapítója mutatja be, miért is kell kisebb bukócső a magyaroknak...

Persze így sem biztos a siker, amire remek példa volt a hazai zsaruk esete. Miként megírtuk, ők is megkapták az új, nagyobb teljesítményű BMW-ket, ám rajtuk kívül senki nem panaszkodott az egyik tervezési hibára, miszerint kanyarban leérhet a bukócső. Mondjuk ez abból fakadt, hogy valószínűleg senki nem döntött még ekkorát az RT-kkel, mint az Európa-bajnokságon évek óta taroló magyar motorosok. Persze a mérnökök így sem vették félvállról a kérdést - legközelebb már karcsúbb, nagyobb dőlésszöget engedő bukócső érkezett a hazai motorokhoz.