Eddig tömegközlekedéssel, gyalog vagy autóval tervezhettük meg utazásunkat a GoogleMaps-ben, ám az alkalmazás készítői nemrég úgy döntöttek: olyan sok motoros használja már programjukat, hogy a kétkerekűek igazán megérdemelnek egy kis törődést. Nekünk, európai motorosoknak rossz hír, hogy a szolgáltatás - egyelőre - csak Ázsiában elérhető, többek között Indiában, Malajziában, Hongkongban, Tajvanon, Thaiföldön, Vietnamban és a Fülöp-szigeteken vetik be az újítást.

motoros-google-maps-18780
A motoros funkció különlegessége, hogy a várható időtartamba beleszámolja a pihenőket is, illetve olyan útvonalakat ajánl, melyek autóval nem vagy csak részben járhatóak, így a motorosok zavartalanul haladhatnak rajta

A készítők részletesen elemezték, hogy mi jellemzi a motoros utazásokat, így például városban rövidebb menetidővel számolnak, ugyanakkor a kimondottan hosszú túrákon belekalkulálják az utazási időbe a kilométerek szaporodásával egyre gyakoribb pihenőket is. Jelzik, melyik útvonal teljesíthető legrövidebb idő alatt, figyelembe véve, hogy motorral ott is gyorsan átvághatunk, ahol esetleg a kocsik csak vesztegelnek. Egyelőre nem erősítették meg, hogy a bővítmény Európában is megjelenik-e, de több fórumon felmerült, hogy az ázsiai tesztüzem után néhány hónapon belül újabb kontinenseken is elérhető lesz a motoros GoogleMaps.