Brit kutatók egy csoportja (hát ki más, ugye?) azt vizsgálta, hogy az emberek mennyi időt töltenek úton, míg munkába tartanak illetve hazajutnak a melóból. Nos, a hazai átlagtól magasabb, nagyjából 45 kilométeres átlag jött ki, és az is kiderült, hogy nagy részük autóval teszi meg ezt a távot, az út során kb. négy liter üzemanyagot elfogyasztva.

A magas üzemanyagárak mellett komoly pazarlás az is, hogy a munkába járásra fordított idő lényegesen magasabb azoknál, akik négy keréken teszik meg a távot (mivel jellemzően zsúfolt, városi szakaszokról van szó), mint akik motorral közlekednek reggelente. A napi 30-60 percnyi különbség azt jelenti, hogy évente akár 1-2 teljes hetet is elvesztegetnek az autósok a dugóban várakozva.

A kutatás annak a kampánynak a része, melyben az autósokat igyekeznek átszoktatni a gazdaságosabb 125-ös motorok használatára, melyekkel a szabadidőn felül évente akár félmillió forintnak megfelelő összeget is megspórolhatnak, ha az autók szervizelését és a magas parkolási költségeket is hozzáadjuk.

plakat
Hazai kampány a motoros közlekedés biztonságáért

Itthon a zord időjárás miatt a novembertől márciusig tartó időszakban csak komoly felkészülés és rutin után érdemes belevágni a téli motoros közlekedésbe, de tény, hogy egyre többen áldoznak téli gumira, különböző lábtakarókra és a hidegben is védelmet nyújtó ruházatra, hogy ilyenkor se kelljen nélkülözni a motort. Márciustól októberig teljesen más a helyzet, az élmény és a megtakarítás egyértelműen a kétkerekű közlekedés mellett szól, mégis, a nagyvárosok lámpáinál autósorok kígyóznak, miközben a sofőrök méltatlankodva figyelik a benzinkutak totemoszlopain az egyre vészjóslóbb számokat.

Az előrejelzések szerint még 6-8 hetet kell várnunk, hogy a délutáni hőmérséklet elérje a motoron is kellemes 14-15 fokot, vagyis innentől számíthatunk az utakon a motorok tömeges megjelenésére.

Te mit választasz: autóval vagy motorral parkolsz le reggelente a munkahelyed előtt?