Az első évben mindössze 50-60 motoros részvételével indult a rendezvény, de a jó ügy ez esetben is sok-sok támogatót vonzott, így 2012-re elérték, hogy ezerötszáz motoros jött el segítő szándékkal, s a leadott vérből nem kevesebb, mint hatszáz ember életét menthették meg a kórházak.

motoros veradas

Nem kis teljesítmény ez, a véradást levezénylő személyzet is elismerően nyilatkozott a hatalmas érdeklődés láttán, pár ember szemében újra nagyot nőttek a kétkeréken guruló lányok és srácok. A korábbi évek sikerei után nem lehetett kérdéses, hogy idén is megrendezik az egyre nagyobb volumenű eseményt, így hát április harmadik hétvégéjén újra motoroktól és segítőkész motorosoktól lesz hangos a Múzeumfalu.

motoros veradas

A rendezvény alkalmával minden kilátogatót megvendégelnek, kondérokban fő a babgulyás, a halászlé, a paprikás krumpli, és egész nap színes program szórakoztatja a vendégeket. Az idei évben kiegészül a rendezvény egy ún. Motoros Börzével is, hogy még többen látogassanak ki a nyírségi helyszínre.

motoros veradas

Kérünk minden motorost, illetve mindenkit, aki segíteni tud, jöjjön el ezen a napon a Nyíregyháza-Sóstó Múzeumfaluba, s adjon vért az ország legnagyobb motoros véradásán.