Mint a Autosport.com oldalon megjelent, a Szaúd-Arábiában zajló viadal hetedik versenynapján történt az incidens, és hiába szállították kórházba a negyvenéves versenyzőt, már nem tudtak rajta segíteni.

Újabb motoroshalál a Dakar ralin

A 2015-ös megmérettetést a kétkerekűek között másodikként záró motoros a Rijád és Wadi ad-Dawasir közötti 545 km-es szakasz felénél, helyi idő szerint délelőtt 10 óra után veszítette el uralmát Herója felett, és annak ellenére nem sikerült megmenteni az életét, hogy gyorsan érkezett a segítség.

A baleset idején a 43. helyen álló portugál menővel egyébként 2014-ben interjút is készítettünk, amikor a milánói motorkiállításon sikerült mikrofonvégre kapnunk a roppant szimpatikus és kedves fiatalembert, valamint hondás csapattársát, Helder Rodriguest is.

motoroshalal-a-dakaron-24322
A 2014-es felvételen jobbról Paulo Goncalves, mellette akkori csapattársa, Helder Rodrigues, akivel együtt készültek a 2015-ös Dakarra

Goncalves 2014-ben esélyes volt a győzelemre, ám nagyon szerencsétlenül járt, mivel az egyik szakaszon a forró motorjára tapadt száraz ágak lángra lobbantak, s kénytelen volt tehetetlenül végignézni, ahogy a gép porig ég.

A portugál versenyző a Dakar első halálos áldozata azóta, hogy 2015-ben a szintén motorral induló lengyel Michal Hernik kiszáradás és testének túlmelegedése miatt életét vesztette az őrült futamon.