A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete ma tette közzé a hazai piacról szóló jelentését, melyből kiderült, hogy a két- és négykerekűek piaca egyaránt jelentősen nőtt 2017 azonos időszakához viszonyítva. Idén februárban közel tízezer személyautót és 1643 furgont adtak át tulajdonosaiknak, szemben a 2017 februárjában regisztrált nyolcezer és 1297 darabbal.

motorpiac-2018-februar-17428
Kimondottan gyenge alapnak számít a 2017-es évkezdet, hiszen szó szerint alig fogytak a motorok, de így is látványos, hogy idén az első két hónapban hozzávetőleg kétszer annyi új nagymotort adtak el, mint egy évvel korábban

Hasonló a helyzet a motorkerékpároknál is, azzal a különbséggel, hogy a kétkerekűek piaca tavaly rendkívül gyenge volt, ezért az idén februárban értékesített, nem éppen acélos 122 darab nagymotor is 87%-os fejlődést jelent 2017 azonos időszakához mérten. Ezzel 2018-ban már közel kétszáz motorkerékpár talált gazdára, tehát hozzávetőleg duplája, mint egy évvel ezelőtt. Ez különösen azért biztató, mert a jótállási idő és kifejezetten cudar időjárás miatt sokan a már megvásárolt új motorjukat is csak később helyeztetik forgalomba, vagyis a fenti, hivatalos számoknál is több gépet adtak el valójában, még ha ezeken csak néhány hét múlva, a valódi tavasz beköszöntével lesz rendszám.