2021-ben 4601 új motorkerékpár talált gazdára Magyarországon, azaz jó háromszáz darabbal több, mint tavaly, és ötszáz darabbal lekörözve a 2019-es forgalmat. Különösen az első és második negyedév volt erős – derült ki a Datahouse gyűjtéséből –, de tegyük hozzá, hogy az év végi visszaesés nem feltétlenül a vásárlókedv csökkenéséből fakad. Akik ugyanis „későn ébredtek”, a nyersanyag- és alkatrészhiány miatt jó eséllyel csak idén tavasszal vehetik át új motorjukat, mi több, volt olyan márka, ahol már 2021 őszi rendelés mellett is csak 2022 koranyári átadással számoltak.

motorpiac-2021-magyarorszag
A túraendurók kategóriája volt a legnépszerűbb, csakúgy, mint a korábbi években, ám a géposztályon belül alaposan átrendeződtek az erőviszonyok. Minden negyedik új túraenduró R 1250 GS volt, azaz a bajor gép egymagában lefedte a kategória eladásainak 24-25%-át

Miként nemrég olvashattátok, tavaly is az R 1250 GS volt az erőnyerő, sem motorkerékpárból, sem robogóból nem adtak el olyan sokat itthon, mint a BMW-ből.

Egyre többen robogóznak Magyarországon

Valószínűleg a dugóktól lassan élhetetlen nagyvárosok is közrejátszottak abba, hogy mennyivel nőtt a rendszámos robogók népszerűsége hazánkban.

Amíg 2020-ban 22%-ot tett ki a 125-ös és annál nagyobb robogók aránya a piacon, tavaly már több mint 24-et, sőt nőtt a korábban kissé mellőzött váltós, 125-ös motorok aránya is.

Ezzel szemben a nakedek már kevésbé vonzóak: hiába adtak el több nagymotort, a csupaszgépek százalékosan és a darabszámot illetően is gyengébben teljesítettek, mint 2020-ban.

motorpiac-2021-magyarorszag
Jelentősen nőtt a nagyrobogók iránti kereslet, viszont 125-ösnél nagyobb nakedekből és sportmotorkból kevesebb fogyott, mint egy évvel korábban

Ami a legnépszerűbb kategóriák etalonjait illeti, a túraendurók között a már említett GS volt a favorit, a második legnépszerűbb géposztály (nakedek) között a Yamaha MT-07 diadalmaskodott, míg a 125-ösnél nagyobb robogók eladási versenyében a Yamaha X-MAX 300 lett a győztes.