Még tavasszal értesítették az osztrák rendőrök magyar kollégáikat, hogy tudomásuk szerint Budapesten rejtegetnek egy Bécsből ellopott motorkerékpárt. A hazai egyenruhások még aznap megtalálták a Grassalkovich úton, egy konténerben a gépet, sőt másik fél tucat motort is - ezek mindegyikét Bécsből lopták el.

Nem ez volt az első nagy fogás: korábban a Komárom-Esztergom megyei zsaruk is lefüleltek két orgazdát, akiknél egy rakás lopott motort találtak

Adatgyűjtések eredményeként a rendőrök beazonosították a konténert bérlő 45 éves budapesti B. Árpádot, és azt is megállapították, hogy a férfi éppen egy kisteherautót bérel, amely aznap Bécsben tartózkodott. A rendőrök a kisteherautót másnap Mosonmagyaróvár mellett, az autópályán megállították, ekkor éppen három motort rejtett a raktér. A teherautót vezető 55 éves farmosi G. Istvánt és utasát, az 57 éves budapesti L. Gézát az intézkedő rendőrök a helyszínen elfogták. A következő négy hónapban kézre kerítették segítőiket is, ellenük - a hozzávetőleg 15 millió forint értékű - járművek ellopása miatt folyt eljárás, majd az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal továbbították az ügyészségnek.