A 2020-as viadalon nem volt szerencséje a KTM-nek, mivel Price a harmadik, Walkner pedig az ötödik helyen ért célba, és ezzel az egyébként remek eredménnyel cseppet sem volt elégedett a gárda, mely lassan két évtizede nem talál legyőzőre a Dakaron. Persze az idősebbeknek minimum sántít – és ez a legenyhébb kifejezés –, hogy az afrikai célpontról elnevezett verseny előbb Magyarországon, majd Dél-Amerikában zajlott, most pedig a Közel-Keleten...

Nagy tervekkel mennek az osztrákok a 2021-es Dakarra

Ugyanakkor mindkét KTM-es sok tapasztalatot merített a legutóbbi versenyből, s idén elszántan és felkészülten várják az erőpróbát.

nagy-tervekkel-mennek-az-osztrakok-a-2021-es-dakarra-28449
Szeptember óta tesztelt a csapat, s már november elejétől Dubaiban készültek a sivatagos körülményekre

A harmadik győzelmére készülő ausztrál fenegyerek szeretett volna sokat tréningezni az idén, de a pandémia keresztülhúzta számításait, így csak nyár végén lendülhetett bele, amikor is Európába, majd a Közel-Keletre utazott tesztelni a KTM 450 Rallyt.

Merre vezet az idei Dakar?A nyitónapon egy 129 kilométeres prológ vár a mezőnyre, melyben 107 motoros küzd meg az elemekkel. A pont két hétig tartó megmérettetésen – a prológon kívül – 12 etapot teljesítenek a résztvevők, s összesen 7775 km-t tesznek meg a sivatagban. Magyar színekben induló motoros nem lesz 2021-es futamon, de két magyarajkú sportember, Gyenes Mani és Saghmeister Gábor ott lesz a rajtnál.

A köztudottan jól tájékozódó Walkner abban bízik, hogy az ideinél színvonalasabb útvonal jobban fekszik majd neki, azonkívül fizikailag és mentálisan is jó állapotban van, így megint van esélye az élmezőnyben végezni.

nagy-tervekkel-mennek-az-osztrakok-a-2021-es-dakarra-28448
Idén az Andalúzia Rally jelentette az egyetlen kihívást az osztrákoknak, miután a koronavírus-járvány miatt lényegében nem volt versenyszezon 2020-ban

Kettejük mellett egy másik nagyágyú, a 2017-es első helyezett brit Sam Sunderland is a KTM-et erősíti a mostani Dakaron, akit a dűnékben gazdag futamon az esélyesek között tartanak számon. Sőt, egy újonc, a KTM Factory Racing Junior Rally Program versenyzője, Daniel Sanders is lehetősget kap a bizonyításra.