A fenti vállalás többek között tartalmazza, hogy közel harmadával kell csökkenteni itthon a közúti balesetek számát. A statisztika kedvező képet mutat, hiszen kilenc százalékkal csökkent a személyi sérüléssel járó balesetek száma az elmúlt év hasonló adataihoz viszonyítva, a rendszámos motorral közlekedők pedig öt éve folyamatosan egyre kedvezőbb adatokat produkálnak.

motorbaleset
A javuló tendencia ellenére még mindig sok a motorbaleset, a kora tavaszi és őszi időszak különösen veszélyes a kétkerekűek számára

Szándékosan említettem rendszámos motorokat, hiszen a "kétkerekűek" táborába tartoznak az ötven köbcenti alatti, egyedi azonosítót nem viselő robogók és motorok, valamint az elektromos- és emberi erővel hajtott kerékpárok is, melyek esetében már kevésbé fényes a kimutatás. Sok elszenvedett, és sajnos még több okozott balesetről tanúskodik a beszámoló, amihez az is hozzájárul, hogy sokan B kategóriás jogosítvánnyal, motoros alapképzés nélkül ülnek robogóra. A kerékpárosok pedig sokszor a KRESZ szabályaival sincsenek teljesen tisztában, hiszen nincsenek kötelezve annak elsajátítására. A nyilatkozat egyébként kitért arra is, hogy a jövőben nagyobb hangsúlyt fektetnek a megelőzésre, és szemléletváltással is szeretnék csökkenteni a közúti incidensek számát.