A Hungária Rendőregylet és a Jeli Motors, Nagyvisnyó önkormányzatával karöltve idén már harmadszor rendezi meg a Nagyvasak Harca márkafüggetlen túraenduró-versenyt, ahol a nevezők két géposztályban mérhetik össze tudásukat.

– Az első rendezvénnyel az volt a célunk, hogy olyan endurósokat hozzunk össze, akik rajonganak a kalandmotorokért, és számukra rendeztünk egy sajátos „járműkezelési” versenyt. Bizakodtunk a sikerben, mivel Magyarországon igazi hiánypótlónak bizonyult a rendezvény, melynek Nagyvisnyó adott otthont – emlékeztek vissza a szervezők.
Augusztusban rendezik a Nagyvasak Harca túraenduró-versenyt
Nagyvisnyó közvetlenül Szilvásvárad, vagyis az ország egyik közkedvelt turisztikai célpontja mellett helyezkedik el. A rendezvénytér a község szélén elterülő, könnyen megtalálható, füves terület, ami mellett hatalmas parkoló található, és a nézők szinte az egész pályára kiválóan ráláthatnak.

Idén több versenyszámmal is készülnek a szervezők, így az első napon tájékozódási túra várja a nevezőket, mely egyaránt érint terepet és aszfaltozott utat, illetve számos meglepetésfeladatot rejt. Jól mutatja a belefektetett munka mennyiségét, hogy míg tavaly 12 kilométeres távon jelölték ki a tájékozódási pontokat és feladatokat, idén már több mint száz kilométer lesz a verseny össztávja...
Vasárnap a már említett járműkezelési versennyel folytatódik a program, emellett pedig, aki nem nevez a viadalra, az vezetett tereptúrákon, tesztmotorozáson, előadásokon vehet részt, sőt a Magyar Trial Motor Sportegyesületnél tesztmotorok és instruktorok állnak az érdeklődők rendelkezésére, így a vendégek kipróbálhatják a triálozást is.

Az eseménnyel kapcsolatban ismét megtörtént a kapcsolatfelvétel Peres Lászlóval (BMW Motorrad, Németország), aki a BMW GS típus „szülőatyjaként” írta be magát a motorkerékpárgyártás történelemkönyvébe. E kiváló szakember örömmel áll a tervezett program mellé, hogy személyes jelenlétével segítse a lebonyolítást és szakmai múltjával színesítse a programot
– írták a szervezők meghívójukban.
Két géposztály a Nagyvasak Harcán
Az is kiderült, hogy a hagyományoknak megfelelően két kategóriába sorolják az indulókat: a forgalmi engedély szerint 160 és 210 kg közötti, illetve 210 kg feletti modellek mérkőzhetnek meg egymással, pontosabban a stopperrel.

Mivel a hely és az idő korlátozott, géposztályonként legfeljebb 50-50 indulót tudnak fogadni a viadalon, amelyre 2025. augusztus 29-én és 30-án kerül sor, Nagyvisnyón. A kétnapos viadalról és a programokról az esemény Facebook-oldalán találhattok további részleteket.