Még 1998-ban kezdődött a modellcsalád története a 250-es és 400-as változattal, s fénykorában nyolc különböző típus tartozott ide, beleértve a minden földi jótól roskadozó Burgman 650 Executive-ot. Mi több, ez adta a műszaki alapot a rendhagyó hidrogéncellás járműnek is, ami többször felbukkant tanulmányként, ám a sorozatgyártásig sajnos nem jutott el.

nem-gyartjak-2021-tol-a-suzuki-burgmant-24574
Viszlát, guruló kanapé! Idén búcsúzik a 125-ös, 200-as és 650-es Burgman

Hiába volt népszerű a tulajdonosok között csak „Burgonyaként” emlegetett, kényelmes robogó, az utóbbi időben nem tolongtak érte a vevők, ami főként abból fakadt, hogy a japán és európai gyártók komoly offenzívát indítottak a nagyrobogók piacán.

Búcsúzik a Suzuki Burgman család

Így aztán tavaly egy Suzuki sem jutott a legjobb ötbe Magyarországon a nagyrobogók eladási versenyében - a legkedveltebb, 200-as hatodikként zárt, míg 650-es névrokona csupán 11. helyen végzett szerény, 19 darabos mennyiséggel, miközben az éllovasokból több mint száz darab fogyott. Valószínűleg ez is hozzájárult, hogy nem fejlesztik tovább a modellcsaládot, sőt beszüntetik az árusítását, legalább is erről nyilatkozott Guillaume Vuillardot, a Suzuki France kereskedelmi igazgatója. Az interjúban megerősítette, hogy 2021-ben már nem lesz forgalomban a 125-ös, 200-as és 650-es változat, egyedül a négyszázast tartják meg az európai piacon. Kíváncsian várjuk, hogy a négykilósra összpontosító Suzuki előrukkol-e valamilyen forradalmi újítással az egyetlen megmaradt Burgman kapcsán, melynek olyan népszerű kihívókkal kell megküzdenie, mint a legendásan tartós Honda SH300i, a Forza 300, a BMW C 400 X és GT, valamint a Yamaha X-MAX 400.