Az akció legfontosabb célja, hogy felhívja a figyelmet a kétkeréken közlekedőkre, s azon belül is a törékeny hölgyekre, akik a motorállomány folyamatos és gyors bővülésével párhuzamosan egyre növekvő számban vannak jelen az utakon.

A Hungaroringen 2017. május 6-án a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság motorosrendőrei tartottak vezetéstechnikai képzést az ötven megjelent hölgynek, akik az oly' fontos gyakorlati feladatok mellett szerteágazó elméleti képzésben is részesültek. Ezen túlmenően belekóstolhattak a terepezésbe is - az instruktorok felügyelete mellett a laza talajú pályán kipróbálhatták a Hungaroring Motoros Akadémia enduróit. Mint a rendőrök elmondták, az okozott balesetek mellett rendkívül magas az olyan ütközések száma, ahol vétlen fél a motoros, s csak tavaly, Pest megyében 154 súlyos sérüléssel járó közlekedési baleset történt, amelyben kétkerekű volt érintett, s nyolcan veszítették életüket. A többjárműves balesetekben továbbra is többnyire vétlenek a motorosok, amit az is bizonyít, hogy az egyszerű elcsúszásokat, kisodródásokat, tehát más közlekedőt nem érintő eseteket beleszámítva is csupán 48% a vétkes motorosok aránya az összes, sérüléssel járó incidensben.