Mi sem mutatja jobban a hangtalan gépek térnyerését, minthogy idén 77%-kal (!) több elektromos motorkerékpárt és robogót adtak el Európában, mint 2019-ben. Vagyis két év alatt szinte megduplázódott a forgalom, s hogy konkrét számokat is mondjunk: ez pontosan 78 743 darab regisztrált motort jelent. Ebben természetesen nincsenek benne a regisztráció, azaz rendszám nélküli és/vagy szürkeimporttal érkező példányok, így a teljes mennyiséget csak megbecsülni lehet, de iparági pletykák szerint 150 és 200 ezer darab közé tehető a pontos szám.

Drasztikusan nő az elektromos motorok forgalma Európában

Ráadásul úgy született ez az eredmény, hogy a flottakezelők, azaz a turistákra szakosodott robogókölcsönzők megrendelései szinte nullára estek vissza a járvány miatt. Az adatokat közlő MotorcyclesData kiemeli, hogy az állami támogatásokat főként cégeknek adják (akárcsak Magyarországon a futároknak szóló program keretében), hogy fegyorsítsák a szinte csak városban, ott viszont kimondottan sokat használt, benzines gépek lecserélését.

Brüsszelben a rendőrök, itthon pedig a polgárőrök használják a piacvezető NIU motorjait

Egyértelműen Hollandia a legnagyobb európai felvevőpiac, itt évente 20-25 ezer motor talál gazdára, míg a márkák küzdelmében három gyártó emelkedik ki a tömegből. Toronymagasan vezet az itthon is elérhető NIU, mely annak köszönheti első helyét, hogy közel másfélszeresére (!) növelte európai forgalmát az utóbbi hónapokban. A NIU-t követi az ausztrál székhelyű, de hazánkban szinte ismeretlen V-Moto, illetve a szintén nem túl elterjedt Askoll.

nott-az-elektromos-motorok-forgalma-europaban
Idén a NIU adta el a legtöbb elektromos motort Európában

Nem véletlen, hogy pont Hollandia lett a piacvezető, hiszen ott megszavazták, hogy az ország városaiban egyöntetűen 30 km/óra legyen a maximális sebesség. Ez egyrészt csökkenti a lakott területen belüli motorosgázolások kockázatát, másrészt a 30-cal menő autók között otthonosabban, biztonságosabban mozoghatnak a segédmotor kategóriába sorolt, legfeljebb 45 km/órás végsebességű e-motorok.