Tavaly összességében csaknem hat százalékkal több gázolajat és benzint értékesítettek a töltőállomások hazánkban. Immáron messze hárommilliárd liter feletti az összfogyasztás - egészen pontosan 3,36 milliárd -, ami járművenként és havonta nagyságrendileg 70-80 litert tesz ki.

nott-az-uzemanyag-fogyasztas-11845
Visszaszorult a 98-as, de harmadával nőtt a drágább, prémiumbenzinek forgalma

Miként azt az elmúlt években megszokhattuk, ezen belül is a gázolaj volt kelendőbb (2,048 mrd liter), illetve ennek a piaca nőtt dinamikusabban, 6,4 százalékkal. A benzinből 1,31 milliárd liter kelt el, azonban az egyes benzinfajták eloszlása eltér a korábbi trendektől. Prémiumbenzinekből például 35,4 százalékkal több fogyott, a 98-as forgalma jelentősen csökkent, míg a legnépszerűbb, a 95-ös három százalékos többlettel zárt.

Mindent túlszárnyalt

A Magyar Ásványolaj Szövetség kiemelte, hogy a tavaly év eleji, rendkívül kedvező ár is hozzájárulhatott a nagyobb forgalomhoz, ugyanis az első félévben az éves átlagot jócskán meghaladó, 6,2 százalékos bővülést mértek. A 2016-os eredmény különösen annak fényében komoly fegyvertény, hogy nemcsak a válság utáni évekhez mérten, hanem az elmúlt évtizedek alapján is rekordnak számít - most először sikerült túlszárnyalni a 2009-ben mért, 3,267 milliárd literes csúcsot.