Az év első hat hónapjában 45 959 személyautót hoztak forgalomba, 24,1 százalékkal többet, mint 2015 azonos időszakában, míg ugyanebben az időszakban 1859 furgont értékesítettek. Ez jelentősen meghaladta az importőrök - meglehetősen optimista - becsléseit, melyeket januárban tettek közzé, ezért most, nyár közepén a szervezetnek felfelé módosítania kell a 2016-ra vonatkozó várakozásokat.

Eközben a használtjárművek piaca is egyre növekszik - négykerekűekből várhatóan 140-160 ezer darabot importálunk 2016-ban, míg a külföldről érkező használt motorok száma elérheti a nyolc-kilencezret.

novekszik-a-motorkerekpar-piac-9306
Felfelé a lejtőn? A 2012-es mélypont után folyamatos fejlődés jellemzi a hazai motorpiacot, igaz, az itthon évente forgalomba állított 8-9 ezer nagymotor többsége még mindig használtan érkezik az országba

A rendkívül aktív használtimport mellett a hazai új motorok eladásai is folyamatosan nőnek, júniusban például 305 motorkerékpárt helyeztek forgalomba, azaz csaknem húsz százalékkal többet, mint tavaly ugyanebben a hónapban. Ráadásul ez nem csak kiragadott szám, idén januártól kezdve rendre túlszárnyalta a kereskedelem a tavalyi eredményeket, így az első fél évben már 1383 darab kétkerekűt értékesítettek, azaz 12,1 százalékkal többet, mint 2015 azonos időszakában. Ez messze túlszárnyalja a 2012-es, mélypontnak számító esztendő adatait, elvégre akkor egész évben csak 1799 új motor talált gazdára, míg most fél év alatt már ennek a 77 százaléka, pedig számos vadonatúj modell csak most, nyár közepén kerül majd a szalonokba.