Rijekában rendezték a Női Európa Kupa második fordulóját.

Sövegjártó Petra ezen a futamon is indult, és szép eredmény ért el:

"Az időmérőkön az első sorba kvalifikáltam magam. A negyedik rajtkockából, második 600-askén várhattam vasárnap a rajtot. Az időeredmények alapján jelentős lemaradásom volt a kategóriám elsőségét uraló olasz lánytól, de hasonlóan nagy előnyöm volt a harmadik csajtól is. A rajtnál rosszul kezeltem el a kuplungot, és egykerékre állt a gép. Ötödiknek (ezresekkel együtt) fordultam az első kanyarban, majd visszacsúsztam a hatodik helyre. Sikerült ledarálnom ez előttem motororzó két 600-ast, ekkor megelőzött egy 1000-es gép. Még két kör volt mire megbirkóztam vele, majd próbáltam elnyúlni tőlük, hogy biztosan a dobogó második fokára állhassak. Ez sikerült is, saját köridőimet folyamatosan javítva hagytam le őket.

Kategóriámban a leggyorsabb kört futottam (1.41.05), bár Polita egy jó rajt után folyamatos jó időket körözve akkora előnyt tudhatott magáénak, hogy nem volt érdemes kockáztatnia. Piros zászlóval intették le a versenyünket, mert a francia Fabienne Migout (R1) nagyot esett. Mikor kigurultam a bokszutcába, megálltam, majd pár másodperc múlva elkezdett folyni a víz a gépemből. Valószínűleg egy felcsapódó kő lyukasztotta ki a hűtőt. Ekkora már a verseny 80%-át teljesítettük, így nem volt új rajt, így másodikként fejeztem be a versenyt. A pontállásban is a második helyen állok 31 ponttal."

A következő futam Schleizben lesz Augusztus 21.-én.

Kapcsolódó anyagok:

EW Cup I. - Vallelunga

European Women’s Cup

fotó: Mike Tamás