Ma már a kedvező árú 125-ösökön is színes TFT-műszeregységekről derül ki, mennyivel halad éppen a motor, ám a régebbi vasak tulajdonosai csak álmodozhatnak ilyen fejlesztésekről. Pontosabban  álmodozhattak eddig, ugyanis a NaviCam nevű startupcég pont azért jött létre, hogy az öregebb motorok is „okosíthatóak” legyenek.

okos-muszerfal-motorokra
Kereken 1000 nit fényerejű, 6,86 hüvelykes képátlójú, színes kijelzőn jelennek meg az adatok. A készülék IP65 védelmű, azaz tilos víz alá meríteni, de ellenáll az erős vízsugárnak

Utólag felszerelhető, típusfüggetlen kijelzőjük – mely a CL876 nevet kapta – természetesen barátja az Apple Carplaynek és Android Autónak, csatlakoztatható hozzá a motor saját első és hátsó kamerája, sőt guminyomás-ellenőrző rendszerrel is elérhető, igaz csak felárért.

okos-muszerfal-motorokra

Mivel egyszerre válthatja ki a motoros navigációt és az eredeti műszeregységet, ráadásul gyakorlatilag bármilyen motorra felszerelhető, a kamerákkal együtt is csak 399 dollárba kerülő CL876 igencsak sikerre ítélt szerkezet. Persze nem ellenfél nélküli, hiszen megannyi kínai készülék – mint például a hazánkban is kapható FreedConn C5 motoros navigáció – is képes csatlakozni a mobilokhoz Apple Car Play vagy Android Auto alkalmazással, ráadásul még kedvezőbb árú is, mint a NaviCam.