Szinte hihetetlen, hogy a múlt századra nyúlik vissza a legendás veteránbörze története, ugyanis 26 évvel ezelőtt, 1999 márciusában tartották az első ilyen eseményt, és bár a helyszín azóta megannyiszor változott, az eladók és a vevők száma egyre csak nőtt.

old-motors-borze-2025-oszi-datumok

Az is nagyban hozzájárult a sikeréhez, hogy a hagyományoknak megfelelően a belépés továbbra is ingyenes maradt a vevőknek, míg az alkalmi és állandó eladók korrekt összegért árusíthattak a Dunaharaszti Városi Piacon.

old-motors-borze-2025-oszi-datumok

Idán már három alkalommal, március 9-én, április 13-án és május 11-én került sor Old Motors börzére, és a tervek szerint ezen a hétvégén, szeptember 14-én kezdődött volna az őszi szezon, ám a szervezők ma reggel közölték, hogy

a vasárnapi rendezvényünket a kedvezőtlen időjárási előrejelzések miatt egy héttel később tartjuk meg, az új időpont: szeptember 21., vasárnap.

A rendezők arra kérik az árusokat és a látogatókat, hogy osszák meg az információt ismerőseikkel, és mint írták, terveik szerint szeptember 21-én újra motorokkal, alkatrészekkel és persze vevőkkel telik meg a piactér.

old-motors-borze-2025-oszi-datumok

Ezen kívül idén még egy alkalommal, október 12-én lesz Old Motors börze, jövő tavasszal pedig várhatóan márciusban folytatódik a vásár 26 éves története.