Megannyi pár és házaspár bejárta már a Föld minden szegletét motorjával, ám meglepő módon még egyik hölgy sem vállalkozott arra, hogy utasként teljesítse a kihívást, és regisztráljon a Guinnessnél. Ezért is valódi mérföldkő a motoros túrázásban Ollie Gamblin és Lavi Scholl története - a páros a londoni Ace Cafe-ból indult útnak egy Suzuki V-Strom 1050XT-vel, hogy Európán, Afrikán, majd egy hajóutat követően Dél-Amerikán át kezdje el felfedezni bolygónkat.
Ollie Gamblin, Lavi Scholl és a Suzuki új világrekordja
A végtelen kalandot még emlékezetesebbé tette, hogy az Egyesült Államokba érve úgy döntöttek: ez egyben a nászútjuk is lesz, ezért Las Vegasban kerestek egy kápolnát, és férjként, feleségként folytatták útjukat.
![ollie-gamblin-lavi-scholl-suzuki-vilagrekord](http://sm.s1.cdnadcom.net/sm/news_image/820/vf7r4wkpc8od.jpg)
Miután délről észak felé haladva bejárták az amerikai földrészt, újabb hajóút következett Oroszországba, ahonnan Mongólián, Kazahsztánon, Kirgizisztánon, Grúzián és Törökországon át tértek vissza az öreg kontinensre. A kereken húszhónapos túra során összesen 39 különböző államban jártak – melyek közül az utolsó Belgium volt –, innen pedig a legrövidebb úton visszatértek az út kiindulópontjaként szolgáló Egyesült Királyságba.
![ollie-gamblin-lavi-scholl-suzuki-vilagrekord](http://sm.s1.cdnadcom.net/sm/news_image/820/vf7rbj32l6lh.jpg)
Talán kissé rövidnek tűnik a húsz hónap, de ez főként a gondos tervezésnek köszönhető, hiszen szándékosan kihagyták az olyan országokat, ahol napokig, hetekig kell rostokolni a vízum vagy éppen a motor Carnet-igazolása miatt.
Rengeteg helyet és sok embert láttunk, megannyi élményben volt részünk. Ha ki kellene választanom egy országot mint kedvencet, talán Mongólia lenne – nagyon meglepett minket. Hihetetlen tájak, végtelen távolságok, mindenhol állatcsordák szaladgálnak, a helyiek pedig a mai napig jurtákban élnek. Egyszerűen gyönyörű hely. Persze más felejthetetlen élmény is akadt, például mikor Dél-Amerikában a kardszárnyú delfinek az orrunk előtt vadászták le az óvatlan pingvineket. Mintha egy dokumentumfilm jelenete játszódott volna le előttünk...
– emlékezett vissza Ollie az út végén.
Lavi és Ollie hazatérve több előadást is tart a túrázóknak, legközelebb éppen a Adventure Bike Rider Festivalon láthatják őket a kalandvágyó motorosok.