A legtöbb Harley saját tömege meghaladja a 250 kilót, és ismerve, hogy a márka vásárlói a középkorú, illetve annál idősebb motorosok közül kerülnek ki, nem is annyira légből kapott ötlet a megállást, leparkolást segítő önegyensúlyozó rendszer.

Önegyensúlyozó a Harley-tól

A nyilvánosságra hozott tervekből és a mellékelt dokumentációból kiderül, hogy a szerkezet lelke egy gimbalnak köszönhetően minden körülmények között megfelelő helyzetben álló, többféle érzékelővel ellátott lendkerék, ami tulajdonképpen giroszkópként viselkedik.

onegyensulyozo-rendszer-a-harley-tol-25695
Az ülés mögötti hátsó dobozba építik be az önegyensúlyozó mechanikát

Az elektronosan hajtott, különleges alkatrész fordulatszáma elérheti a percenként húszezret, s képes segíteni abban, hogy lassú guruláskor és megálláskor garantáltan egyenesben maradjon a motor. Jóllehet, a rendszer kanyarvétel közben nem avatkozik be, emellett nagyobb tempónál sem zavarja a pilótát, mivel egy bizonyos sebesség felett magától lassul, majd kikapcsol.

onegyensulyozo-rendszer-a-harley-tol-25703
Kipróbált ötlet új köntösben: az 1961-ben bemutatott, egy nyomon futó Ford Gyrocar, melyet szintén egy giroszkóp tartott egyensúlyban

Arról egyelőre nincs hír, hogy mikor készül el a valóságban is kipróbálható változat, de látva, hogy a megoldás már lassan egy évszázada elérhető, jó eséllyel nincs technikai akadálya a gyártásnak.