Ma délelőtt tartotta hagyományosnak mondható médiaeseményét a Harley-Davidson magyarországi képviselete, melyen hivatalosan is ismertették a június hatodikán kezdődő Open Road Fest menetrendjét. A rendezvényre impozáns felhozatallal készültek a Bázison, ugyanis jelen volt a hazai könnyűzenei élet számos képviselője, így többek között a Tankcsapda teljes legénysége - Lukács László mellett Sidlovics Gábor Sidi és Fejes Tamás, akik saját motorjaikkal érkeztek -, Szasza és Hangyássi Laci, akik egyebek mellett a Zorall zenekarból lehetnek ismerősek, valamint a Leander Kills együttes énekes-gitárosa, Köteles Leander. Ilyen társaságban kezdődött tehát a beszélgetés, melyből kiderült, az idei fesztiválra több újdonsággal is készülnek a szervezők. Például a nagy sikerű nyereményjáték szabályait kicsit megcsavarták, így most pár egyszerű lépést követve, mindössze egy fotóval bárki esélyt szerezhet arra, hogy megnyerje a vagány Street Rodot. A jelentkezés máris elstartolt, a szabályokat ezen az oldalon mindenki megtalálhatja – kezdte a részletekkel Dobai Attila, a fesztivál igazgatója.

open-road-fest-2018-18014

A Tankcsapda tagjai is különleges ajánlattal rukkoltak elő a június 6. és 10. között, Alsóörsön rendezett Open Road Festre

Ezen felül a Tankcsapda is komoly felajánlással készült, tudniillik, bejelentették, hogy a játékot megfejelve egy különleges lehetőséggel rukkolnak elő rajongóiknak. - A civil életben is motorosok vagyunk, hobbiból is szívesen rójuk az utakat kétkeréken, így arra gondoltunk, hogy egy-egy utast leviszünk magunkkal Alsóörsre, ahol a szerencsés a színpad mellől nézheti végig a Tankcsapda koncertet – nyilatkozta Fejes Tomi. - Mit nem adtam volna érte, ha gyerekként mondjuk Kalapács Józsi mögé ülhettem volna, aki elvisz egy Pokolgép koncertre – tette hozzá mosolyogva Sidi. A nagy bejelentéseket követően ismertették a 2018-as felhozatalt, így elmondták, az ötnapos banzájon fellép többek között az Apocalyptica, a Canned Heat, a The New Roses, a Leander Kills, a Zenevonat produkció az LGT sztárjaival, a Zorall, Paddy and the Rats, valamint számos egyéb, kiváló rock-, metál- és blueszenekar is. Az esti pörgés mellett nappalra is számos remek programot tartogatnak, hiszen lesz például Lovas Rodeo Show, kaszkadőr- és műrepülő-bemutató, jótékonysági Kids Race futam a legkisebbek főszereplésével, STIHL fafaragás, és egyéb meglepetésekkel is várják a közönséget.

Az egyik legnagyobb érdekesség, hogy idén a fesztivál ad otthont a Nemzetközi Erősember Bajnokság állomásának, ahol az izlandikereszt-cipelés mellett a hazai és külföldi profi versenyzők többek között kamionhúzásban, Thor kalapács kitartásban, kőgolyóemelésben feszülnek majd egymásnak egyéniben és csoportosan, de a bátor amatőröknek is lesz lehetősége a kibontakozásra.

open-road-fest-2018-18012

A megjelentek egy kis ízelítőt is kaphattak a rendezvény változatos programjaiból

- Ez lesz a főpróba a jövő évi, jubileumi fesztiválunkra, így mindent megteszünk, hogy minden óriásit robbanjon – mondta Dobai Attila. - Természetesen a programok mellett ezúttal is megtartjuk a hagyományos motoros felvonulásunkat szombaton, amelyen szerencsére minden alkalommal egyre többen vagyunk, a világ minden részéről - tette hozzá.