Bármennyire is jellemző a klikkesedés, valójában a motorosoknak stílustól és köbcentitől nagyjából ugyanarra van szüksége a lendületes, magabiztos kanyarodáshoz, üljenek akár testes chopperen, túragépen vagy pályázzanak egy karcsú sportmotorral. A lényeg, hogy előbb tudatosan, majd a fogásokat elsajátítva ösztönösen alkalmazzák a bevált trükköket, s ha így tesznek, a korábban nem kedvelt (pl. az ívkülső felé lejtő, beláthatatlan stb.) kanyarok is hamar ugyanúgy fekszenek majd, mint az egyszerű, nyílt fordulók. Most három fontos és alapvető technikát mutatunk be, amivel megkönnyítheted a dolgod.

1. Nem baj, ha eltűnik

Ha ismeretlen helyen motorozol, először is muszáj elsajátítanod az ún. eltűnési pont szemmel tartását. Nehézséget jelenthet, hogy ez nem egy valós, meghatározható pont, hiszen mozgásod során mindig máshová esik, ugyanakkor éppen ez segít, hogy felmérd, mely' szakaszán is jársz a kanyarnak. Röviden összefoglalva, amikor a belátható útszakasz végpontja egyre közelebb esik hozzád, addig közelítesz a kanyar csúcspontjához, amikor pedig - látszólag - elkezd távolodni tőled, elkezdhetsz gyorsítani. Ez így persze elég sommás, ezért aki szeretne tényleg elmélyedni benne, az eltűnési pont helyes használatáról és a technika előnyeiről korábbi cikkünkben olvashat részletesen.

palyamotorozas-testtartas-fokuszpont-8804
Bármennyire is jól ismered a környéket, a kanyarban mindig csak olyan tempóval fordulj, hogy a belátható útszakaszon meg is tudj állni!

2. Fel a fejjel!

Teljesen más a helyzet, ha az ív teljes egészében belátható, amire nem csak pályán, hanem országúton is gyakran akad példa. Ilyenkor már befordulás előtt érdemes az ív csúcspontjára koncentrálnod, ugyanis az emberi szem csodálatos tulajdonságai révén ettől még a periférián követheted az eseményeket, de fordítva már nem lennél képes erre. Ezt magad is könnyen tesztelheted, elég csak nyílt terepen magad elé 2-3 méterre, illetve 12-15 méterre letenni egy-egy tárgyat. Figyeld csak meg: ha a hozzád közelebb esőre fókuszálsz, a távolabbit már egyáltalán nem látod, viszont ha messze előre nézel, a közvetlenül előtted fekvő tárgy is a látómeződben lesz.

palyamotorozas-testtartas-fokuszpont-8808
A nyílt íveken könnyű dolgod van, de utcán motorozva gyakran természetes vagy mesterséges akadályok takarják az ívet. Ekkor jön kapóra az ún. eltűnési pont

A helyes technika tehát, hogy már a manőver megkezdése előtt fordulj az ívbelső felé, tekinteted szegezd a kanyar csúcspontjára, míg a kevésbé fontos részleteket (pl. külső padka) csak a perifériás látásoddal kövesd. Ez a tudatos ívválasztás és az eltűnési pont használata összességében gördülékenyebbé, gyorsabbá tesz fordulás közben, ám a valódi, hosszú távon is tartható tempó záloga, hogy minél otthonosabban érezd magad a nyeregben, ehhez pedig ismét csak a biológia és a fizika alapjait kell ismerned.

3. Célkeresztben a horizont

Attól, hogy bőrruhát húzol, még ugyanúgy érvényesek rád az emberi sajátosságok, és ezt a motoron sem szabad elfelejtened. Ahhoz, hogy mindvégig pontosan felmérd a terepet és könnyedén felismerd az összefüggéseket, muszáj olyan testtartást felvenned, ami ezt lehetővé teszi. Alapesetben a kanyarban együtt dőlsz a motorral, legalább is a tempós íveken mindenképpen, azonban ez azzal jár, hogy a fejed nem függőleges helyzetben lesz, mint ahogy egyébként járás, futás stb. közben. Az így „felborult" kép egy vadonatúj nézőpont a szervezetnek, amihez csak gyakorlás után tud idomulni. Ezért is láthatod gyakran, hogy a versenyzők - és az utcai motorosok - egy része egészen mélyre, akár 45-50 fokban ledöntött motornál is mindvégig függőlegesen tartja a fejét, holott a gép és a teste egyaránt az ívbelső felé dől. A technikában nincs semmi ördöngösség, egy kis gyakorlással könnyen elsajátítható, de hogy miért is fontos alkalmazni, arról hazánk egyik legtehetségesebb motorosát, Chrobák Janit kérdeztük.

- A versenyeken alkalmazom és a tréningjeimen is hangsúlyozom a motorosoknak, hogy milyen fontos a megfelelő fejtartás kanyarodás közben. Az egész csupán fizika és biológia kérdése, amit talán egy gyakorlati példán keresztül tudok a legkönnyebben bemutatni. Azt mindannyian tudjuk, hogy amerre nézel, arra megy a motor. Ez nem a perifériára vonatkozik, hiszen az ember 120 fokos szögben is képes átlátni az előtte fekvő pályát, hanem a fókuszpontra, amire valóban koncentrál.

palyamotorozas-testtartas-fokuszpont-8805
A motor és a sisak függőleges síkja egészen nagy szöget zár be egymással, hiszen a szem mindig a horizonthoz igazodik
Szóval beérsz egy viszonylag szűk kanyarba, ledöntöd a motort, magad is dőlsz vele. Igen ám, de a szemeddel ekkor már a kanyarcsúcspontra, majd a kanyarkijáratra kell koncentrálnod, amihez nem elég oldalra tekintened, hiszen akkor a döntött testhelyzet miatt szinte magad mellé bámulnál a rázókőre. A fejed felszegve, messze a távolban leled majd a célt, ami minden, csak nem természetes testhelyzet. Ellenben, ha ugyanebbe a kanyarba úgy érkezel, hogy a motort ledöntöd, de a fejed függőleges marad, elég csak kissé oldalra fordítanod, miközben mindvégig a megszokott nézőpontból szemléled az eseményeket. Próbáltam mindkét módszert, s oldalra dőlve kicsit olyan érzésem volt, mintha elveszne a térérzékelésem - nagyon hasonló, mint mikor egyik szemed letakarják, és ettől nehézkessé válik hétköznapi, „háromdimenziós" tájékozódás - foglalta össze tapasztalatait Chrobák.

palyamotorozas-testtartas-fokuszpont-8806
Nem zárja ki egymást - attól, hogy inkább túrázni szeretsz, még nem kell lemondanod a tempós, élvezetes kanyarodásról. Ehhez azonban muszáj elsajátítanod a legfontosabb technikákat, mint az eltűnési pont használata, a helyes testtartás vagy éppen a fókuszálás

Jóllehet, a tempós kanyarodásnak még ezer meg egy apró részlete, trükkje akad, mégis a fenti hármas elengedhetetlen, hogy ismeretlen terepen vagy éppen az ezerszer bejárt utakon magabiztosan, könnyedén suhanj át az íveken. Jó hír, hogy ezeket nem csak motoron gyakorolhatod, hiszen az eltűnési és a csúcspont autóban ülve ugyanúgy hasznos, még ha ott természetes is, hogy a jól megszokott helyzetben, függőleges fejtartással vezetsz fordulás közben.