1000 v2

A - többek között - Ruben Xaus és Randy DePuniet segítségével kifejlesztett verseny csizma eleve úgy került kifejlesztésre, hogy tanulmányozták a motorbalesetek következtében beszerezhető lábsérüléseket, különös tekintettel a bokacsontra és ízületre legnagyobb veszélyt jelentő bokacsavarodást: ennek megakadályozására született a csizma külsejét is meghatározó kétoldali boka merevítés.

“Exo Low” becenévre hallgat a Puma azon megoldása, hogy a lábfej hátsó részét gyakorlatilag egy merev műanyag protektorba burkolják, így biztosítva a maximális védelmet az oldalirányú ütésekkel szemben.

A külső, merev loryca/műanyag vázon belül van egy belső csizma, ami teljesen körbeveszi a lábszárat és a lábfejet, így rögzítve azt a külső részhez.

A csizma alsó része olyan ütéselnyelő réteg felhasználásával készül, amely segít tompítani az ütés erejét, ha talppal érkezik az aszfaltra a pórul járt versenyző, illetve ez csillapítja a lábtartóból érkező rezgéseket is.

Az elmúlt két év tapasztalatait felhasználva a belső csizma a kritikus pontokon vastagabb párnázást kapott. Szintén a versenypálya tapasztalatok alapján egy háromszor akkora orrkoptató (ami természetesen cserélhető) díszeleg a csizma elején, mint az eddigi modellen, így szinte teljesen kizárva annak az esélyét, hogy a talp széle vagy a külső váz leérhessen a kanyarban.

A fentieken kívül az egész alsó részt úgy tervezték át, hogy még kevesebb rezonanciát közvetítsen a motorból a lábfejre.

Idén fekete-ezüst, olíva-fekete-szürke, és sárga-fekete színben lesz kapható.

Desmo

A csizma felépítése és külseje sem változott, csak a színek: ebben az évben fekete-ezüst, barna-fekete, és olíva-narancs színben lesz megvásárolható, normál vagy Gore-Tex béléssel.

Roadster

Az egész palettán ez az egyetlen csizma, amely alapjaiban változott meg. Pozícióját tekintve az eddigi Brutale modell utódja, tehát továbbra is a túrás/sportos beállítottságú motorosoknak szánja a gyártó.

A design követi a Desmo sportcsizma formavilágát, és a felhasznált anyagoknak köszönhetően jóval könnyebb is lett, mint az elődje. Ráadásul az új műanyag váznak köszönhetően a lábtartó által keltett rezgéseket is jobban csillapítja.

Márciustól fekete, illetve barna-fekete változatban, normál vagy Gore-Tex béléssel kerül a polcokra.

Bonneville Mid

Ez a modell is maradt kívül-belül a 2007-es modell, a megvásárolható színkombinációk idén a következők: fekete-szürke és barna-fekete.

Flat2 v2

A figyelmesebb szemlélők azonnal kiszúrhatják, hogy a megújult motoros cipő gyakorlatilag a Roadster csizma szár nélküli változata, így a fentebb leírtak itt is megállják a helyüket: új, rezgéselnyelő műanyag váz, kisebb súly, illetve Desmo-design. A tavalyi cipőhöz képest szintén komoly változtatás, hogy az eddigi két tépőzár helyett egy vízzáró zipzár és egy tépőzár tartja a lábfejen.

Ami idén is megmarad, az a két fajta bélés (normal vagy Gore-Tex), a színek pedig megegyeznek a Roadster-nél felsoroltakkal: fekete, illetve barna fekete.

Danger Bikes

1132 Budapest, Gyöngyház u. 4.

H-Cs: 17-20 h

P: 17-19 h

Kapcsolódó anyagok:

A hónap videója

Easy Rider?

Több szemszögből önkritikusan

A közút nem versenypálya