Nem is olyan régen írtunk róla, hogy milyen fontos, kézzelfogható előnyökkel járt a Ducati Monster csővázának lecserélése az új, hibridkonstrukcióra. A 2021-es modellben már tisztán alumíniumból készült szerkezet öleli körbe a V2-est, és ehhez üvegszálas erősítésű kompozitanyagból készítettek segédvázat a mérnökök. A mélyreható fejlesztés nyomán csaknem három kilóval csökkent a Monster erőforrás tömege, javult a súlyelosztása, ráadásul közben teljesítménye is nőtt, egészen pontosan 111 lóerőre.

Petíció az új Ducati Monster ellen

Nos, úgy látszik, a keményvonalas Monster-rajongók nem képesek megbékülni a fejlesztéssel és azzal, hogy 18 kilót leadott a modell, ezért aláírásgyűjtést indítottak a világhálón. Ezer tiltakozót szeretnének összegyűjteni, hogy a nevükben is kérdőre vonják a bolognai mérnököket: miért kellett hozzányúlni az eredeti konstrukcióhoz?

peticio-a-ducati-monster-vaz-miatt-28183
A Ducatisták szerint ez egy „tök átlagos, szürke, unalmas motor, amiben semmi egyedi nincs”. Egyetértünk velük?

- Mi a Ducati Monster rajongói úgy véljük, az idén decemberben leleplezett Ducati Monster – a többség szemében – nem igazi Monster. Jól tudjuk, nem szabhatunk gátat a fejlődésnek, ám az új technika megjelenése csak akkor indokolt, ha nem tapossa sárba a modell csaknem három évtizedes örökségét, hagyományait. Úgy véljük, elfogadhatatlan a negyedik generációs Monster jelenlegi formája, hiszen teljes mértékben nélkülözi az egyediséget, ami szinte a modell védjegye volt. Hiányzik a karizmatikus személyisége, s a mostani, szürke és unalmas külső egyszerűen méltatlan a Monster névre. Így aztán arra kérjük a mérnököket, hogy ne tegyék tönkre az örökséget: mielőbb változtassák meg a motor formatervét, vagy ha azt nem, akkor ne hívják többé Monsternek - áll a klub nemrég megjelent felhívásában, amit több mint hatszázan írtak alá.

Szerintetek jogos a lázadás a már nem „csöves” Monster ellen, vagy felesleges felhajtás a petíció?