„Hiába szerettem volna, nem mehettem a GP-be, neked pedig megvan rá az esélyed. Élj vele, mert mindjárt harmincéves leszel, és akkor már senki nem áll szóba veled...” – mondta anno Jonathan Rea legfőbb riválisának, Razgatlioglunak, a török pedig el is fogadta a Yamaha meghívását a spanyol GP-tesztre.

razgatlioglu-yamaha-motogp-teszt

Az üléspróbára ma került sor az aragoni pályán, ahol közel 35 fokos melegben körözött Razgatlioglu a Yamaha M1-gyel. A köridőket egyelőre nem hozták nyilvánosságra, de a pilóta úgy nyilatkozott a teszt előtt, hogy elsősorban arra kíváncsi, mennyire illik a vezetési stílusa az M1-hez és persze fordítva. Mindenesetre bizakodó volt, mert elmondása szerint

Marquezhez hasonlóan, agresszívan kezeli a motort, és ez láthatóan jó taktika a királykategóriában.

Ugyanakkor a Superbike és a MotoGP ég és föld, hiszen „előbbi gyakorlatilag közúti motor, még ha néhány dolgot változtattak is rajta”, ezzel szemben a MotoGP-gépek rendkívül gyorsak, különösen kanyarsebességben van nagy különbség közöttük.

Kíváncsian várjuk az eredményeket, bár Razgatlioglut egyelőre érvényes szerződés köti a Superbike-hoz, így a jelenlegi állás szerint leghamarabb 2024-ben nyergelhet át a gyorsaságimotoros-világbajnokságba.