Öt nap alatt 67-en kaptak büntetőpontot és kereken százezres bírságot az M7-esen – derült ki a rendőrségi beszámolóból. Már csak azért is furcsa, hogy ilyen sokan akadtak fenn a hálón, mert az egyenruhások napokon át hirdették: az augusztusi hosszú hétvégén, illetve már előtte, szerdán is fokozott ellenőrzésekre kell számítani az M7-esen, ahol a leállósávban vadásznak majd a türelmetlen autósokra, motorosokra.

Kereken százezret ér a leállósávban motorozás

Többféle „trükköt” is láthattunk a sor mellett előrepofátlankodóktól: vészvillogó bekapcsolása, külső sávba visszatérés stb., de persze egyik sem hatotta meg a rendőröket. A legkülönösebb talán, hogy kifejezetten sok motoros szerepel a felvételeken, holott – tapasztalataink alapján – az M7-esen araszolók rendre segítik a motorok előrejutását. Nagyon ritka, hogy ne férne el akár egy feldobozolt túragép is a sorok között, amiért gyakorlatilag akkor sem kap bírságot a motoros, ha nem a KRESZ szerint előírt, álló, hanem lassan cammogó kocsik mellett próbál előrejutni.

Az egy helyben rostokoló sofőrök megtapsolták, mikor a zsaruk lekapcsoltak egy-egy előretolakodót – mesélte a razzia után Óberling József r. ezredes

Jó tudni, hogy a kereken 100 ezres bírság fix, azaz nincs mérlegelési lehetősége a rendőrnek, miként a hat büntetőpont sem alku tárgya. Ha pedig valakit háromszor rajtakapnak ilyen szabálysértésen, akkor nyomban „kipontozódik”, és fél évre automatikusan bevonják a jogsiját, amit csak utánképzés és újabb vizsga után kaphat vissza.