Érdekesség, hogy tavaly Jerezben éppen a csúszós aszfalt és a nehéz körülmények miatt diadalmaskodott a Doctor, s győzelmét megismételte a hasonló burkolatú barcelonai pályán is. Most azonban fordult a kocka: Jerezben szó szerint végigszenvedte a futamot, és 38 másodperces lemaradással csak tizedikként zárt, s most arról mesélt, hogy Barcelonában is hasonló gondjai lehetnek.

rossi-barcelonaban-ujra-gond-lehet-a-gumikkal-14016
Rossi testbeszéde sem arról árulkodott Jerezben, hogy minden rendben lenne a Yamahával

- Korai még ítéletet mondani, de Jerezben ízelítőt kaphattunk a csekély tapadás okozta kihívásokból, és most is valami hasonló vár ránk. Szeretem ezt a pályát, tetszik az új nyomvonal, ugyanakkor a körülmények várhatóan mostohák lesznek, és a motokrossz-balesetem óta eltelt alig három hét is kevésnek tűnik a regenerációra - Mugellóban is sérüléseim gátoltak abban, hogy dobogóra állhassak - nyilatkozta Rossi a hétvégi futam előtt.

Mindenesetre ma délelőtt megkezdődnek az edzések a spanyol pályán, melyeket a Spíler TV-n élőben követhettek délelőtt kilenctől, a mért edzések szombaton fél egytől láthatók, a versenyeket pedig szokás szerint vasárnap 11-kor, negyed egykor és délután kettőkor kezdődnek.