A malajziai privát teszt után faggatták a Doctort arról, hogy mit sikerült leszűrniük a fél tucat különböző motorral folytatott gyakorlásból. Rossi nem mismásolta el a választ, kerek perec kijelentette: a 2016-os Yamaha lesz a fejlesztések alapja.

Az YZR-M1 tavaszi bemutatója. Akkor még - a tesztek alapján - úgy tűnt, Rossival és Vinalessel ez lesz az idei bajnokmotor

- Abban megegyezett a véleményünk, hogy a 2017-es gépünk nem versenyképes a 2016-ossal szemben, különösen akkor szenvedtünk vele, amikor rendkívül meleg körülmények között léptünk pályára. Ezt támasztja alá, hogy az idei első három futamon - beleértve a katari éjszakai versenyt - semmilyen gonddal nem küzdöttünk, majd az öreg kontinensre érve jött a feketeleves. Akárhogy is, legalább megvan a hiba, és a kiindulási pont, most pedig rajtunk a sor, hogy februárig nagymértékben fejlesszük a 2016-os Yamahát - nyilatkozta Rossi a tesztet követően.