Aki idén vagy jövőre Spanyolországba indul motorral, annak már nemcsak az útdíjakra, a hőségre és a trükkös szerpentinekre kell figyelnie, hanem a sajátos, meglehetősen szigorú szabályokra is. Idén október 1-től ugyanis megannyi új előírás lép életbe, amely több ponton közvetlenül érinti a motorosokat és utasaikat.

A legfontosabb, hogy lakott területen kívül kötelezővé válik a protektoros kesztyű használata. A szabály nemcsak a nagymotorokra, hanem a robogókra, segédmotoros kerékpárokra, háromkerekűekre és quadokra is vonatkozik, vagyis a turistaként érkező motorosok sem mentesülhetnek. Aki kesztyű nélkül motorozik, 200 eurós bírságra számíthat, azaz ha véletlenül elveszted vagy itthon felejted, a büntetésnél még az is olcsóbb, ha veszel egy újat kint...

Szintén szigorítás, hogy motoron és robogón tilos lesz nyitott lábbeliben közlekedni. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a papucs, a szandál és minden olyan cipő, amely nem fedi teljesen a lábfejet, kikerül a legális motoros viseletek közül. Érdekesség, hogy ez a szabály a városi közlekedésre is érvényes, tehát nemcsak autópályán vagy országúton kell majd zárt cipőt viselni – városon belül, már az első métereken bírságot kaphatsz a hiánya miatt.

A futárokra, motorral dolgozókra még szigorúbb előírások vonatkoznak

Európa több országában tervezik, hogy más-más előírásokat alkalmaznak a jövőben a „civil” motorosokra és azokra, akiknek munkaeszközük a robogó vagy a motorkerékpár. Spanyolország döntéshozói nem várták meg, míg az Unió megpróbál kitalálni valamit, hanem elébement az eseményeknek, így a futároknak, motoros postásoknak – többek között – fényvisszaverő mellényt is hordaniuk kell októbertől.

spanyolorszag-uj-szabalyok-motorosoknak
Mindegy, hogy kismotor, robogó vagy ezres túraenduró, egyiket sem vezetheted kesztyű nélkül, sőt nyitott cipőben, papucsban sem

Ugyanakkor jó hír is akad, mivel Spanyolország megnyitja az autópályák leállósávjait a motorosok előtt. Jól tudják a politikusok is, hogy konkrétan életveszélyes a tűző napon rostokolni bőrruhában, ezért a kijelölt szakaszokon a motorosok szabadon előregurulhatnak a leállósávon, de csak legfeljebb 30 km/órás sebességgel.

spanyolorszag-uj-szabalyok-motorosoknak
A magyar rendőrség felvétele az M7-esről. Spanyolország egyes részein ez szabályos lesz októbertől, itthon viszont fix 156 000 forintos bírság jár érte, és a rendőr nem is mérlegelhet – kötelező kiszabnia az előírt büntetést

Továbbá azt is kiemelték, hogy az itt haladó motorok elsőbbséget élveznek, azaz csak akkor sorolhat a leállósávba a műszaki hibás autó, ha azzal nem zavarja vagy akadályozza a haladó motorosokat.