A Spanyol Közlekedési Minisztérium (DGT) javaslata alapján bővülhet a kötelezően előírt motoros felszerelések listája, és valószínűleg 2025-től megkövetelhetik a légzsákos felsőt is az eddig kötelező sisak mellett. Mi több, már idén változtatnak néhány szabályon, így az országban előírás lesz a kesztyű viselése motorozás közben. Azért adták be ezt a módosító javaslatot, mert tanulmányok szerint a kesztyű és a légzsák jelentősen csökkenti a sérüléseket, különösen többjárműves karambolok esetén.

Kötelező lesz a légzsákos motoros ruha?

Persze a spanyol sajtó máris tényként közölte, hogy innentől egy métert sem motorozhat, akinek nincs kesztyűje és lufi a kabátjában, ezért Fernando Grande-Marlaska belügyminiszter nemrég részletesen mesélt a tervről, valamint annak előnyeiről.

spanyolorszagban-kotelezo-a-legzsakos-ruha
Spanyolország egyébként is élen jár motoros baleset-megelőzés terén, s azon kevés európai állam egyike, ahol idén már a kesztyű viselése is kötelező a motorosoknak

Először is ez csak egy javaslat, és a legszigorúbb forgatókönyv szerint leghamarabb 2025-ben léphet életbe a módosítás. Vagyis legalább négy-öt éve lesz a motorosoknak felkészülni, illetve kivárni, hogy még olcsóbbá váljanak a légzsákos ruhák, hiszen ahogy nő a patronos védőfelszerelések forgalma, úgy válnak egyre elérhetőbbé a belépőszintű modellek. Másrészt gyakorlatilag minden motorosnak van kesztyűje és a többség eleve nem ül motorra anélkül, szóval az idei szigorítás inkább csak törvénybe foglalja az egyébként is általános viselkedést.

spanyolorszagban-kotelezo-a-legzsakos-ruha
Előnye is van, hogy újra központi kérdés a baleset-megelőzés, ugyanis belátták a spanyol döntéshozók, hogy mégsem ördögtől való a sisakbeszélő és nem (csak) zenehallgatásra használják a motorosok. Az eddig tiltott, részben megtűrt felszerelést innentől szabályosan használhatják Spanyolországban

Jól tudjuk, hogy egy fecske nem csinál nyarat, de a spanyol szigorítás akkor is példaként állhat az európai országok döntéshozói előtt. Elvégre az uniós szakemberek drasztikusan csökkentenék a balesetek és a sérültek számát, s ennek leghatékonyabb módja, ha először a „sérülékeny” résztvevők, gyalogosok, bringások, motorosok biztonságával foglalkoznak.

spanyolorszagban-kotelezo-a-legzsakos-ruha
Kétségtelen a légzsákos felsők haszna, és ahogy egyre nagyobb mennyiségben készülnek, úgy csökken az áruk. Ma már 120-130 ezer forintért elérhetők a profi felsők 

Az első két csoportot úgy védenék meg, hogy 30 km/órára csökkentik a sebességhatárt a gyalogosoktól, kerékpárosoktól zsúfolt városrészekben, míg a motorosok – várhatóan – a hatékonyabb képzések és védőfelszerelések nyomán menekülhetnek meg a balesetektől, illetve sérülésektől.