Tavaly ősszel, az EICMA-n mutatkozott be a Suzuki két újdonsága, a DR-Z4 S enduró és a DR-Z4 SM szupermotó. A népszerű elődök hagyományait követve ezekben is 398 köbcentis egyhengeres dolgozik, melynek legnagyobb forgatónyomatéka 37 Nm, csúcsteljesítménye pedig 38 lóerő.

Ez önmagában nem tűnik soknak, ám menetkészen is csak 150-160 kilósak a DR-Z-k, így a teljesítmény/tömeg arányra nem lehet panasz, és a felfüggesztés tartalékaira sem, hiszen a KYB villa rugóútja 280 (S) és 260 mm (SM), míg a központi rugóstag 296 és 277 mm mozgási tartományt enged a hátsó keréknek.

suzuki-dr-z4-s-es-sm-magyarorszagi-ar
Suzuki DR-Z4 SM

Korábban azt jósoltuk, hogy legfeljebb 8500 dollár körüli áron lesz megvásárolható a modell, ám ez kissé változott, ugyanis a tengerentúlon 8999 dollárért kínálják az S és az SM kivitelt. Nem sokkal az amerikai bevezetés után a hazai árak is napvilágot láttak, és miként a 8-9000 dolláros összegből sejthető volt, a régi és az új V-Strom között helyezkedik el árban a két újdonság.

suzuki-dr-z4-s-es-sm-magyarorszagi-ar
Suzuki DR-Z4 S

Az enduró és a szupermotó is 3 899 000 forintba kerül, előbbi a klasszikus Suzuki-sárgában és szürke színben elérhető, az SM pedig fehér és kék fényezéssel kerül a szalonokba. Puritán terepmotorhoz képest meglepően gazdag a felszereltség – alapáras a kikapcsolható ABS, a kipörgésgátló, az üzemmódkapcsoló és a teljes LED-világítás.

suzuki-dr-z4-s-es-sm-magyarorszagi-ar
A modellek egységesen 3 899 000 forintba kerülnek Magyarországon

Ezzel már közel harminc típus sorakozik a Suzuki Motor Corporation hazai kínálatában, élen a 21 különböző rendszámos motorkerékpárral, az öt robogóval, valamint a két RM-Z krosszmotorral.