A felvezető körben már szemerkélt az eső, de ez még nem adott okot arra, hogy a slick gumikat lecseréljék. A rajt után Rossi próbált elszakadni a többiektől, de ahogy nedvesedett az aszfalt fokozatosan összetömörödött a mezőny, és csak a bevállalós pilóták mertek kockáztatni. A francia közönség pár percig eksztázisban lehetett, hiszen két honfitársuk, Sylvain Guintoli és Randy de Puniet körökön keresztül vezették a futamot. Az öröm nem sokáig tartott, mindketten kicsúsztak, csakúgy mint Checa és Elias. A motorcserét Vermuelen tökéletesen időzítette, olyan előnyre tett szert, amit a többiek már képtelenek voltak ledolgozni. Melandri próbálkozott egy darabig, de az ausztrál supersport világbajnokot mintha a vizes pályára teremtették volna, nem lehetett tőle elvenni a győzelmet.

Mágus esőben
„Teljesen magamon kívül vagyok!” – kezdte mondandóját Vermuelen. „Nehéz hétvége elé néztünk, mivel nem a terveink szerint alakultak a dolgok, de aztán egyre gyorsabbak lettünk, és biztos vagyok abban, hogy ha száraz futam lett volna, akkor is fejlődünk. Bizonytalan volt a rajt, és nehéz volt eldönteni, mennyire keményen nyomjam. Néhány fiú megelőzött, majd pár kör múlva elestek. Elég jól megeredt, és úgy döntöttem kijövök motort cserélni. Visszajöttem, lehajtottam a fejem és próbáltam a gumikat minél hamarabb bemelegíteni. A motor nagyon jól viselkedett a vízen, de ahogy erősödött az eső, egyre nehezebb volt az egyenesben az utolsó sebességi fokozatban menni – rengeteg víz volt a pályán, a hátsó kerék pedig elforgott.”

Vermuelen mögött Melandri és Stoner értek célba. Rossinak, aki kitűnően rajtolt és száraz időben biztosan győzelmi esélye lett volna, ismét rémálom volt a futam. A motorcsere után csak küszködött és fokozatosan esett vissza, a végére még Alex Hofmann is megelőzte. „Természetesen nagyon feldúlt vagyok az eredmény miatt, mivel remekül kaptam el a rajtot az elején. Végrehajtottunk néhány módosítást a motoron, ami tökéletesen működött, és úgy gondoltam képes leszek a győzelemért harcolni. Sajnos az időjárás romba döntötte terveinket. Kiálltam a boxba és a verseny második felének kemény esőgumikkal vágtam neki, mivel úgy gondoltuk, hogy kisebb eső lesz. Sajnos nem lett igazunk, és ahogy szakadni kezdett, a gumik túl kemények voltak és képtelen voltam menni. Innentől nagyon lelassultam, mivel semmi tapadás nem volt a hátsó keréken. Az utolsó öt kör eléggé veszélyes volt, nehéz volt a motoron maradnom, úgy hiszem 5-6 másodpercet is veszthettem körönként. Úgy gondoltuk ez lesz az a pálya ahol előnyre tehetünk szert Stonerrel szemben, de innentől kemény csata várható, mivel nem csak az egyenesekben gyors hanem mindenhol! Gratulálni szeretnék Chris Vermuelennek, mivel nagyszerűen versenyzett, úgy gondolom esőben ő a mágus.”

Többet várt
A 125-ös és 250-es futamok száraz pályán zajlottak. 250-ben Lorenzo ismét verhetetlen volt, idén ezzel 5-ből 4 futamot megnyert és tetemes, 32 pontos előnnyel vezeti a tabellát. A Team Toh Aprilia pilótája Hector Barbera a pódium peremén, negyedikként ért célba: „Most boldogabb vagyok, mint az előző futamok után, mert akkor el voltam maradva az élbolytól, most viszont a sarkukban tudtam lenni. Személy szerint többet vártam ettől a versenytől, úgyhogy azt kell, hogy mondjam, ez a negyedik hely nem tesz teljesen boldoggá. A legfontosabb, dolog, visszanyerni a bizalmat. A motorom jól ment, habár pár tizedet veszítettem az első három versenyzővel szemben. A 18.kör után a gumijaim elfogytak és keményebbek lettek, mint amihez szoktam. Láttam az esélyét, hogy az elsők közé kerüljek, de sajnos nem sikerült. Remélem, hogy folytatni tudjuk ezt a fejlődést és a következő futamokon jobb helyezést érhetek majd el.”

Megőrizte a 2. helyét a tabellán
125-ben Talmának jól indult a hétvégéje, de a második edzésnapra a motorján rossz irányba indultak el a beállításokkal. „Örülök a 4. helynek, minden tőlem telhetőt megtettem. Sok gondunk volt a hétvégén. A warm up után majdnem elsírtam magam annyira „rossz” volt a gép. Nem volt más választásunk rizikóznunk kellett, ami szerencsére bejött. A rajtnál a kuplung miatt visszacsúsztam a 12. hely környékére. Nem volt egyszerű előre jönni, de mindent megtettem, hogy minél előrébb végezzek. A 4. hellyel megőriztem a 2. helyet a tabellán és növeltem is az előnyömet Faubelhez képest.”

Eredmények

Kapcsolódó anyagok:

Le Mans 2. időmérő

Le Mans időmérő

Stoner tovább menetel