Csupán részleteiben változott 2019-ben az immáron masszív, csőrös orr-ral futó, elődjénél 7 lóerővel izmosabb erőforrással felszerelt V-Strom 1050XT, pedig leleplezésekor arról írtak a japán lapok, hogy egy DR Big-utódra számíthatunk – lám, nem mindig jönnek be a „jól értesültek” pletykái. A V2-es forgatónyomatéka 100-ról 101 Nm-re nőtt, de a fogyasztás visszafogott maradt: továbbra is több mint négyszáz kilométert tehettünk meg a kereken húszliteres tankkal.

suzuki-vstrom-1050-xt-tour-27803
Az egyik legfontosabb 2019-es újítás az S.I.R.S volt. Az összetett vezetéssegítő csomagba új sebességtartó automatika (tempomat), visszagurulás-gátló, lejtmenetvezérlő és terhelésfüggő fékerőszabályozó tartozott, hogy a V-Strom elektronika terén is tartsa a lépést a vetélytársakkal

Bármennyire is valódi terep- és kalandmotorként aposztrofálták, az XT kivitel – valószínűleg a felszerelt haspáncél miatt – még kisebb szabad hasmagasságú lett, mint az alapmodell (165 helyett csak 160 mm), igaz, napjaink túraenduró-vásárlói nem is az Erzberget célozzák meg új motorjaikkal.

suzuki-vstrom-1050-xt-tour-27805
A V-Strom most bemutatott, Tour változata. A klasszikus DR-sárga mellett fekete és piros színben is készül a modell

A kissé duci, 247 kilós menetkész tömeggel mérlegelő XT új, gazdagabb felszereltségű kiadását a napokban leplezték le, s kiderült, hogy egyebek mellett három túradoboz (összesen 112 liter), középállvány, kézvédő, 12 V-os szivargyújtó- és USB-aljzat, állítható magasságú nyereg és légterelő teszi csábítóbbá.

suzuki-vstrom-1050-xt-tour-27802
Suzuki V-Strom 1050XT Tour

Mindez az IMU-alapú, tehát dőlésszög-érzékelős ABS-szel, üzemmódkapcsolóval, tempomattal, visszagurulás-gátlóval kiegészítve már egészen vonzó lehet azoknak, akik teljes értékű túramotort keresnek, de néhanap letérnének a burkolt útról némi „terepezés” kedvéért.