Csupán a véletlen műve, hogy ugyanazon napra esik a két Suzuki-márkatalálkozó, ám ez aligha okoz gondot, hiszen ezúttal kifejezetten egy-egy típus rajongói gyűlnek össze az Alföldön, illetve a Hegyes-kő közelében fekvő pályán.
Suzuki Hayabusa- és V-Strom-találkozó Magyarországon
Miként a szervezőktől megtudhattuk, idén is rekorddöntésre készülnek Cibakházán, és minden eddiginél több, 100-110 Hayabusa sorakozhat fel az immáron hagyományosnak mondható összejövetelen:
Természetesen nem csak Hayabusával lehet bejutni a találkozóra, sőt a rendezők elmondása szerint visszatérő vendégeik a ZZR-esek, akik szívesen vesznek részt a nagyszabású eseményen. A 2025-ös Hayabusa-találkozóra június 28-án, szombaton kerül sor, és ide kattintva tudhatsz meg többet a rendezvényről.

Mint említettük, ugyanezen a napon zajlik a Suzuki V-Strom-találkozó Tokodon, ahol szintén felkészülten várják a motorosokat. A Jeli Motors tagjai tartanak pályatréningeket, emellett az új Suzukik is kipróbálhatóak lesznek, sőt egész nap a vendégeké a pálya, akik ingyen használhatják a létesítményt a találkozó ideje alatt.