Szerencsésnek mondhatjuk magukat mi, motorkerékpárral közlekedők, hiszen amellett, hogy villámgyorsan átvághatunk a városon, még a parkolás is sokkal könnyebb, mint kocsival. A kétkerekűt rengeteg olyan helyen letehetjük, ami az autósoknak tiltott zóna, ráadásul a gép méreténél fogva eleve előnyben vagyunk.

Szinte mindenhol szabad, de nem mindenhol ajánlatos

A közlekedési eszközök megállására vonatkozó feltételeket a jelenleg hatályos KRESZ 40. bekezdése szabályozza. Ennek harmadik pontja kimondja, hogy kétkerekű motorkerékpárral, segédmotoros kerékpárral egymás mellett két sorban vagy az úttest széléhez viszonyítva ferdén is meg szabad állni, ha azok az úttestből egy személyautó szélességénél többet nem foglalnak el. Ahol a várakozóhelyet útburkolati jel jelzi, egy gépkocsi részére szolgáló helyen két ilyen jármű is állhat. Ebből következik, hogy az autók részére fenntartott helyeken is meg szabad állni a vassal, azonban mégsem javasoljuk. Egyrészt a nagyvárosokban, főleg Budapesten roppant nehéz kocsival beállókat találni, ne fokozzuk a helyzetet azzal, hogy feleslegesen továbbiakat veszünk el, mikor máshol is legálisan pihentethetjük a gépet, nevezetesen például a járdán!
szabalysertesi-birsagok-parkolas-14003

Ha nincs más lehetőség és autóknak fenntartott helyre állunk be, hasonló módon tegyük! Így akár még egy másik motoros is elfér mellettünk (kép forrása: rebrn.com)
Az előbb említett paragrafus 8. pontja ugyanis az alábbiak szerint rendelkezik erről: a járdán - részben vagy teljes terjedelemben - csak akkor szabad megállni, ha azt jelzőtábla vagy útburkolati jel megengedi, ha a jármű a járda szélességének legfeljebb a felét foglalja el, ha a járdán a gyalogosok közlekedésére legalább 1,5 méter szabadon marad, és ha a jármű tengelyterhelése az 1000 kg-ot nem haladja meg.

A bűvös szám: másfél méter

Autóval tehát csak akkor állhatunk meg járdán, ha az összes felsorolt pont teljesül, motorbiciklivel viszont elég, ha az utolsó három, hiszen a következő, 9. bekezdés kimondja, hogy a feltételek teljesülése esetén azzal akkor is megállhatunk, ha azt jelzőtábla vagy útburkolati jel nem engedi meg.
szabalysertesi-birsagok-parkolas-14004
A kétkerekűek járdán elhelyezését a fentieken túl nem szabályozza pontosabban a törvény, így tehát, ha a gyalogosokat nem akadályozzák, akkor a járda bármelyik részén tartózkodhatnak, akár a padka, akár a fal mellett (kép forrása: welshdragonforge.com)
Így tehát, ha kellően széles járda áll rendelkezésünkre, inkább használjuk azt az úttesten található placcok helyett. Természetesen vannak kivételes esetek, ilyen mondjuk, ha – bár a szabályok értelmében legálisan állhatnánk meg az adott területen – mégsem érezzük biztonságban a masinát, mert például fennáll az esélye, hogy kárt tesznek benne. Ez esetben marad az autós hely, de figyeljünk az optimális helykihasználásra.
szabalysertesi-birsagok-parkolas-14005
Érdekes, hogy ezen veszprémi pláza előtt tábla tiltja a motorral parkolást, holott bőséges tér állna rendelkezésre azok elhelyezésére. Más kérdés, hogy az ilyen plakettek mennyire szabályosak, hiszen ha közterületről van szó, őket is köti a jogszabály
Az általános megállási- és várakozási tilalmak a vasparipák vezetőire is vonatkoznak, így az nem akadályozhatja az út menti ingatlanra behajtást, valamint a többi, szabályosan várakozó jármű megközelítését vagy elindulását, továbbá a forgalomtól elzárt területek is tabunak számítanak, ha ezeket megsértjük, akkor nem a mikuláscsomagokat osztogató parkolóőrökkel gyűlik meg a bajunk, hanem egyenesen az egyenruhásokkal vagy a közterület-felügyelőkkel.

Egy előny az ezerből - ingyenes parkolás

Külföldön nagyon sok helyen láthatunk kifejezetten kétkerekűeknek kialakított parkolóhelyeket. A forgalmasabb utakon az aszfaltcsík mellett felfestések árulkodnak arról, hogy gondolnak a pilótákra, valamint a városokban is számos lehetőség rendelkezésre áll, akadnak ingyenes verziók, továbbá fizetős, akár őrzött drosztok is, s nagyon sok esetben itt le is lehet zárni a gépet. Örömteli módon nálunk is egyre több helyen található ilyen megoldás, főleg a nagy bevásárlóközpontok terebélyes placcain látni felfestéseket, de még közel sem értük el a külföldi színvonalat ilyen tekintetben, tehát van hova fejlődni.
szabalysertesi-birsagok-parkolas-14006
Egyre több helyen alakítanak ki speciálisan motorosoknak szánt parkolókat, melyek általában keskenyebbek a normál, autóknak szánt variációknál, így mindenki jól jár (kép forrása: mototrope blogger)
Viszont mindenképp pozitívum, hogy nálunk sok más állammal szemben ingyenes a parkolás, hiszen az erre vonatkozó, 2010-ben meghozott törvény kimondja, hogy kétkerekű motorkerékpárok tulajdonosainak Magyarországon egész területén nem kell fizetni az állami, önkormányzati tulajdonú parkolóhelyeken.

Ne terpeszkedjünk!

Mindeddig arról írtunk, mi az, amit a jogszabály megenged, de nagyon fontos szót ejteni arról is, amit a józan ész diktál. Használjuk ki a szerkezetek kompakt felépítését, és lehetőleg mindig olyan helyre tegyük le, ahol senkit sem – vagy a legkevésbé – akadályozunk vele! Ha egy hagyományos járdáról van szó, igazítsuk minél közelebb, párhuzamosan a padkához, vagy ha van egy kis beugró rész, amely pont alkalmasnak tűnik arra, hogy oda helyezzük, akkor töltsük ki! Ne állítsuk oda a masinát, ahol láthatóan erős az átmenő forgalom, hogy senkinek ne kelljen kerülgetni! Ugyanakkor a vas védelmét is fokozottan tartsuk szem előtt, vagyis lehetőleg olyan helyre tegyük, ahol a - sokaknak gondot jelentő - manőverezés közben az autósok nem tudnak rátolatni, fellökni vagy rányitni az ajtót, a biciklisek nem tolják neki a drótszamarat, s az ablakból sem dobálnak rá csikkeket vagy egyéb szemetet – ez utóbbi extrém példának hangzik, de megtörtént eseteken alapul.
szabalysertesi-birsagok-parkolas-14007
Ez a robogós szépen, közel a korláthoz helyezve tette le a gépet, így senkit nem akadályoz, ráadásul le is tudta zárni (kép forrása: planphilly.com)
Fontos továbbá, hogy mindig megfelelően le tudjuk zárni a szerkezetet. Ennek érdekében optimálisan egy oszlop vagy erős korlát mellé álljunk, hogy odaláncolva a járművet minél kevesebb esélyt hagyjunk a tolvajoknak. Végül, de nem utolsó sorban semmiképp se álljunk a kétkerekűvel olyan parkosított területre, ahol kárt tehetünk a növényvilágban vagy esztétikai rombolást okozhatunk. Mindezek csak egy kis odafigyelést igényelnek, mégis óriási jelentőségük van abban, hogy élhetőbbé tegyük környezetünket, egyúttal mi magunk is nyugodtak lehessünk, hogy társunk biztonságban van.