Múlt hét közepén értesülhettünk róla, hogy Talmácsi Gábor felkérést kapott a Supersport VB-n szereplő PRORACE istállótól, hogy versenyezzen a színeikben a világbajnokságon. Az alakulat jelenleg Honda CBR600RR motorokat használ, de eddigi szereplésüket látva nem tartoznak a mezőny élvonalába, ezért Talmára komoly munka várt a misanói hétvége előtt.

talma misano

Sajnos műszaki hibák is hátráltatták a felkészülést, többször ki kellett állnia Gabesznak az edzések alatt, főleg a kuplung problémái miatt. Végül Talma a 21. helyről várhatta rajtot, az edzéseken kb. két másodperc hátránya volt körönként a legjobbakkal szemben. Elmondása szerint a sorozatos malőrök miatt nem volt lehetőségük alaposan beállítani a motort, ezért a verseny előtt drasztikusan megváltoztatták a felfüggesztést - afféle mindent vagy semmit alapon.

A futamra láthatóan sikerült orvosolni a rakoncátlankodó Honda hibáit, és az új beállítás is jól működött, hiszen Gábor körről-körre zárkózott fel, azonban egy baleset miatt kénytelen volt kifutni a pályáról, hogy kikerülje az előtte földre került versenyzőt. A szerencsétlen incidens után újra jó tempóban falta a köröket, és a gyengécske motor ellenére (a körülötte motorozók 6-8 km/h-val gyorsabb végsebességre voltak képesek) sikerült feljönnie a tizenötödik helyre, vagyis élete első Supersport futamán pontszerző helyen zárt!

talma misano

Reméljük, hogy a következő versenyeken újra a mezőny első felében láthatjuk Gabeszt, és egész évadban szurkolhatunk neki a Supersport VB futamain!