Yamaha az elmúlt pár évben nem volt szerves része a magyar (gyorsasági) motorsportnak. Hogy miért nem, erről sokat lehetne beszélni ... nem csak az Ő hozzáállásuk miatt. Ám idén fordult a kocka.

Már év közben a kategóriaváltásomkor (SuperSport 600 -> StockSport) is nagyon pozitívan álltak a dologhoz, sokat segítve ezzel minket. A jövő évben pedig még inkább helyet adnak (helyet kapunk) a gyorsasági sportban. Létrejön ugyanis egy nagy magyar Yamaha csapat amiben lesznek persze krosszosok, supermotosok is. Róluk egyelőre túl sokat nem tudok, így inkább csak a gyorsasági 'részleget' ismertetném.

Varga Gergő

A csapatot Yamaha Hungária és a Yamaha Motor Harmati hozta létre. Két versenyzővel kötöttek szerződést. Juhász Tamást Stocksport 600-ba egy R6-tal, és engem, Varga Gergőt :) Superstockba egy R1-gyel indítanak. A szerződést hétfőn alá is írtuk a Yamaha központban. A kapcsolatot a Yamaha is, és mi is hosszú távra tervezzük.

Juhász Tamás, aki idén egy 600-as CBR-el versenyzett, nem is akárhogyan

Kiből és miből áll a csapat? A koordinálását Harmati Árpád végzi. Az Ő segítsége sokat jelent számunkra. Kapunk egy felkészített motorkerékpárt, versenyzés céljára. Ami tartalmaz: Egy bőséges keretet az egész éves alkatrész igényünkre (kerekek, gyári verseny lánc-lánckerekek, kormánycsutkák stb. stb.). A motorokhoz gyári verseny kipufogó rendszert (Akra!), Öhlins gátlót és a villabelsőségeket (köszönet a segítségért a magyar Öhlinsnek is), teljes IXS versenyruházatot és a teljes Motul olaj (-olajszármazék) szükségletet az évre. Kaptunk még egy-egy �gyári� Yamaha karórát is, egy R1-est, és egy R6-osost. Találjátok ki: Ki melyiket kapta?? :)

Tamás motorját a Yamaha Harmati készíti föl, az enyémet a Brakeless Motocenter (Lázár Tibor). Ezen kívül, nekünk sikerült megállapodni a Motoparts-szal, akiktől speckó Nissin fékbetéteket kapok a szezonra. Vannak persze még nyitott kapuk is, ilyen pl. a gumikérdés megoldása, ezek még folyamatban vannak. Nekem megvan a tavalyi motorom is, így két motorral vághatok neki az idénynek, ami igazán nagy segítség és könnyebbség. Itt szeretném megragadni az alkalmat, és megköszönni mindenkinek az ez évi segítséget, és az előrevetett bizalmukat a jövő évvel kapcsolatban.

A jövő év szerintem egy elég nagy lépés lesz a magyar motorsport számára (számomra biztosan az). Sokaknak sikerült szerződést kötni, és nagyrészük élete eddigi legjobb lehetőségét kapta. Gratulálok mindenkinek, főleg a VB-s skacoknak. Hajrá !!!

És persze: Kellemes karácsonyt és sikerekben (pole pozíciókban és jó helyezésekben) gazdag boldog újévet kívánok!

Varga Gergő

Kapcsolódó anyagok:

Alpok - Adria és Endurance a Hungaroringen

Varga Gergő a StockSportban