Az ORFK-OBB saját Facebook-oldalán, a Baleset-megelőzésen merült fel az ötlet, hogy a motorosokhoz hasonlóan az autóvezetőket is érdemes lenne többszöri vizsgára kötelezni, mielőtt megkapják a korlátlan jogosítványt.

egyebek mellett azzal indokolták a döntést, hogy több 15 és 24 éves kor közötti fiatal veszíti életét közlekedési balesetben, mint bármilyen más sérülés vagy betegség miatt.

Noha a hazánkban is bevezetett kezdő vezetői engedély jó ötlet volt, önmagában nem oldotta meg a problémát, ezért számos európai államban további szigorítások lépnek életbe. Ezek alapján – akárcsak az A1, A2 és A kategóriás motorosok – 

két-három évig kezdőként közlekedhetnek az ifjú autóvezetők, ezután megnézik, volt-e balesetük, illetve hány büntetőpontot szedtek össze, majd az eredményt mérlegelve engedik/nem engedik őket a második vizsgára.

Akik jól vezettek, azok megint iskolapadba ülnek, újra levizsgáznak elméletből és gyakorlatból, majd ezután kaphatnak végleges, korlátlan vezetői engedélyt.

tobblepcsos-jogositvany-autosoknak

Tegyük hozzá, ez is csak félmegoldás, hiszen aki alig ül autóba az első években, annak szinte kizárt, hogy sok büntetőpontja legyen, vagyis úgy mehet újra vizsgázni, hogy nem derül ki, valóban jól vezet-e. Mindenesetre jó ötlet, hogy a motorosok után az autóvezetők is több lépcsőben, legalább két vizsga alapján kapják meg a végleges jogsit, hiszen így két-három év után számot kell adniuk róla, hogy mennyit tanultak, fejlődtek az előző vizsga óta, illetve elég érettek-e a korlátlan jogsira.