A Tomracing csapata már csütörtökön kiköltözött a Hungaroringre, ahol pénteken a szabadedzéseken már bemotorozhattuk a pályát. Szombaton a K2 Road & Ride futamokon vettünk részt, ahol Biel Richárd, Papp Csaba a 600-as kategóriában, Csutak Péter pedig az 1000 cm3 motorok versenyén indult.

tomracing

A 600-as rajtrácson közel negyven versenyző várta a rajtot, ahol Biel Richárd a K2 Road & Ride Kupa 9. helyén érkezett a célba, Papp Csaba egy kölcsön Hondával a 14. lett. Csutak Péter a "nagyok" mezőnyében sajnos nem volt szerencsés, mivel motorja gyújtásproblémákkal küzdött, így a verseny feladására kényszerült.

Vasárnap a Tomracing csapatát Juhász Dávid, Dér Zoltán, Vida Tibor és Kurucz Ferenc képviselte. Dávid és Tibi az 1000, Zoli a 750, míg Feri a 600-as mezőnyben indult a dobogóért és a pontokért. Mivel a versenyeket egy futamban bonyolították le, így igencsak sűrű lett a csapat programja. Dávid a harmadik, míg Tibi a 10. helyről várta a rajtot, ami annyira jól sikerült, hogy Dávid a második, Tibi pedig a harmadik helyen motorozott az első körben.

tomracing

Sajnos egy súlyos baleset miatt a versenyt félbeszakították és teljesen új rajt következett a kényszerszünet után. Ez talán Tibit sújtotta a leginkább, akinek így a szenzációs rajtja nem számított, hiszen ismét a 10. helyről kellett indulnia. Neki ez nem jelentett problémát és a második rajtnál megismételve, sőt felül múlva előző rajtját, a startot követően elsőnek fordult el. Sajnos ez nem tartott sokáig, így az ötödik helyre szorul, amit a leintésig meg is tartott. Dávid a második helyen motorozott, amit sajnos nem tudott megtartani, így a dobogóról leszorulva a negyedikként intették le. A 600-asok között Feri jó formában motorozva végig szépen versenyezve a 3. helyen ért célba, és így a dobogóra állhatott. Dér Zoli sajnos pénteken, az edzésen elcsúszott, így a versenyen visszafogottabban hajtotta a 600-as Yamahát, amivel a 750-es mezőnyben indult. Mindezek ellenére Zoli a 4. helyen végzett a 750-esek között.

tomracing

Összességében nem lehet okunk a panaszra. A versenyzőknek gratulálunk az eredményekhez és a tisztességes helytálláshoz, azoknak pedig, akik velünk drukkoltak, köszönjük a biztatást!

Forrás: Tomracing