A kisebb-nagyobb ütközések, koccanások, eléfordulásos balesetek jelentős hányada azért következik be, mert a vezető - a manőver megkezdése előtt - nem győződik meg alaposan arról, van-e bárki a jármű holtterében. Időről időre megjelennek olyan fejlesztések, melyek ezt a holtteret próbálják csökkenteni vagy megszüntetni. A Jaguar 360 Virtual Urban Windscreen koncepciója, akárcsak a Land Rover’s Invisible Bonnetje a környezet kivetített képével közvetíti a sofőr felé a láthatatlan részeket.

toyota-atlatszo-a-oszlop-15362

Első ránézésre áttetszőnek tűnhet az A-oszlop, de valójában tükrök segítségével teszik láthatóvá a karosszéria által eltakart részeket
A Toyotánál viszont egészen újszerű módon oldanák meg a kérdést, hiszen a cég az „átlátszó” A-oszlopban látja a megoldást, amire már be is nyújtották szabadalmi igényüket. A megnevezés ellenére persze nem üvegből készülne a kocsi, hanem több, gondosan elhelyezett tükröt alkalmaznának, ezáltal a kitakart részek - az A- és B-oszlopokat „megkerülve” - jutnának el a vezetőhöz. Optikailag mindez úgy tűnik majd a sofőr számára, mintha az oszlopok átlátszóak lennének. Arról még nincs információ, mikor vezethetik be az újítást a Toyota modelleken, az azonban bizonyos, hogy ha az ilyen és ehhez hasonló megoldások jobban elterjednének, az jelentősen csökkenthetné a „nem láttam” balesetek számát.