Noha itthon még kevesen ismerik a Tromox motormárkát, Ázsiában annál népszerűbbek a vállalat motorjai, amit mi sem bizonyít ékesebben, minthogy több mint félmilliárd (!) kilométert tettek meg eddig a tulajdonosok a vállalat különböző modelljeivel.

tromox-ukko-s-elektromos-motor
Tromox Ukko S

Lánc- és szíjhajtású változatban érkezik a fürge Tromox Ukko S

Ügyesen használták ki a Tromox tervezői az elektromos motorok előnyeit, így aztán a 4 kW-os névleges teljesítményű Ukko S már 16 éves kortól, A1 vagy A1B jogosítvánnyal vezethető, akár a gyengébb 125-ösök, de gyorsulása sokkal inkább a félliteres motorokat idézi.

Az Ukko S ugyanis 90 km/órára korlátozott végsebességű és bő négy másodperc alatt gyorsul 50-re, köszönhetően a 8 kW-os csúcsteljesítményű és 180 Nm-es legnagyobb forgatónyomatékú villanymotornak, mely hagyományos megoldásként a vázban kapott helyet.

tromox-ukko-s-elektromos-motor
Érdekesség, hogy a leendő tulajdonos azt is eldöntheti, hogy lánc- vagy szíjhajtás juttassa át az erőt a géposztályban nagynak számító, 14 colos hátsó kerékre – mindkét változatban megrendelheti az új Tromoxot

Noha az Ukko S kimondottan könnyű, a 13 kg-os akkumulátorral együtt is mindössze 110 kilót nyom, ennek dacára terhelhetősége a nagymotorokével vetekszik – kereken 150 kilogramm. Az is szót érdemel, hogy alapáron kapják a vásárlók a kulcsnélküli indítás funkciót, sőt a hasznos gyári alkalmazást is, ami rögzíti a megtett útvonalat, sok hasznos információval szolgál a motor állapotáról, sőt nyomkövetőként is működik, hiszen mindig mutatja a Tromox aktuális pozícióját.

tromox-ukko-s-elektromos-motor
72 voltos, közel 4 kWh-s kapacitású, kivehető akkumulátor felel a Tromox áramellátásáért. A motor gyári töltője 10 A-s áramerősségű, így a teljesen lemerült telep is legfeljebb 5-6 óra töltés után újra munkára fogható, és – városi tempó mellett – akár 130 kilométeren át használható

Jóllehet, az Ukko S tengelytávja alig 130 centiméter, 77 centis nyeregmagasságával és viszonylag hosszú, lépcsős ülésével a magasabb pilóták is kényelmesen elférnek rajta, arról nem beszélve, hogy mivel A1 kategóriájú – a súlykorlátozás betartásával – utasszállításra is alkalmas.

Ki áll a Tromox márka mögött?
Chen Guanping elnök-vezérigazgató alapította társaival együtt a Tromoxot, s a vállalat a 2019-es bemutatkozása óta világszerte ismert lett. Jelenleg négyféle típus sorakozik a kínálatban, név szerint a Mino, a Mino B, a Pesgo one és főszereplőnk, az Ukko S. Modelljeikre egyaránt jellemző a fiatalos megjelenés, a kiemelkedő gyorsulás és a sokoldalúság.

A négyféle színösszeállításban készülő Tromax Ukko S áprilisban érkezik meg az Elektrobiker budapesti kereskedésébe, ahol a hírek szerint elérhető lesz a modell lánc- és szíjhajtású változata is.