Rengeteg utazás, 15 nap alatt három futam két különböző földrészen - ez vár a királykategória résztvevőire. Felmerül a kérdés, hogy a súlyos sérüléséből még nem teljesen felépült Valentino Rossi miként bírja majd a feszített tempót? Uccio igyekezett eloszlatni a kételyeket.

uccio-es-rossi-a-motogp-ben-15966
Rossinak komoly fájdalmai voltak a legutóbbi, spanyolországi összecsapás során is, de nem lazíthat - két hét alatt három futamot kell teljesítenie

- Miben változik Rossi edzésterve most, hogy sokadszorra szenvedett balesetet pályán kívül? - szegezték a kérdést Ucciónak. - Sajnos semmiben - vágta rá csípőből, nevetve -, Valentino továbbra is kőkeményen edz majd a versenyek között, még ha ezek a gyakorlások veszélyekkel is járnak, ahogy ez legutóbb is bebizonyosodott. Ugyanakkor a lába még nem 100%-os, ezért most nem az edzés, hanem a sűrű program, valamint az ezzel járó utazás és a gyakori és drasztikus hőmérsékletváltozás okozhat nehézségeket. Egyelőre nem tudjuk, ez mennyire befolyásolja majd Valentino állapotát, hisz' ő is csak emberből van - foglalta össze Uccio a kilencszeres világbajnok helyzetét.

uccio-es-rossi-a-motogp-ben-15967
- Szerintem Rossi nem vonul vissza 2018 végén - mondta közeli jóbarátja, Uccio

Az olasz újságírók kérdésére válaszolva hozzátette: 2018 végéig biztosan láthatjuk Rossit, hiszen köti yamahás szerződése, de korai lenne jövő ősszel visszavonulnia, s szerinte a Doctor nem is tervez ilyet. - Valentino tisztában van vele, mikor kell szögre akasztani a sisakot. Persze amíg minden hétvégén húsz motorost utasít maga mögé a királykategóriában, addig biztosak lehetünk benne, hogy visszavonulása nem mostanában lesz - zárta rövidre az interjút Uccio.