Az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság írt ki közbeszerzést az új kétkerekűekre, mégpedig három különböző kategóriában. Tíz szolgálati és hat rendészeti motort szereznek be idén, illetve kereken negyven segédmotoros kerékpárt.

uj-rendor-es-katonai-motorok-15008
Csak olyan cég indulhat a tenderen, amely az utóbbi években már legalább hét nagymotort és 28 mopedet leszállított

A Közbeszerzési Értesítőben szereplő kiírás szerint a hat rendészeti célú motorkerékpár kerül majd a hadsereghez, míg az ORFK-OBB munkatársai pattanhatnak a tíz nagymotor, illetve a negyven darab ötven köbcenti alatti masina nyergébe. Természetesen ezúttal sem a polgári változattal megegyező modelleket kapnak, sőt a felszereltségük is egyedi lesz, ugyanis - többek között - EDR-kommunikációra alkalmas bukósisakot is biztosítania kell az ajánlattevőnek a motorok mellé. Hogy ki nyer, az valószínűleg 2017 őszén derül ki, így jövő tavasszal láthatjuk először az utakon az újdonságokat.