Tavaly erős évet zárt az ország, már ami a közlekedés egyetlen objektív mérőszámát, az elpöfékelt benzin és gázolaj mennyiségét illeti - összességében hét százalékkal több fogyott az üzemanyagokból, mint 2013-ban. Főként az adalékolt, prémiumbenzinek piaca bővült kiemelkedően, továbbá a drágább, speciális gázolajból is negyedével több fogyott, mint az előző szezonban.

A tendencia nem változott

Idén ősszel is hasonló arányokat állapított meg a KSH, ugyanis az üzemanyag kiskereskedelem 7,6 százalékkal bővült az előző év azonos időszakához viszonyítva, beleértve a gázolaj és a benzin fogyását is. Ez többek között annak is betudható, hogy az új furgonok és személyautók eladásai folyamatosan nőnek, ezek évente 80-90 ezer darabbal bővítik az állományt, nem beszélve az újra évi százezres (!) mennyiséget ostromló, használtan behozott négykerekűekről. Külföldről származó, használt motorokból minden szezonban 6-7000 darab talál gazdára itthon, az új motorkerékpárok értékesítési számai pedig továbbra is szerények, de biztatóak - 2015-ben végre túlszárnyalták a 2011 és 2014 között mért értékeket.

uzemanyag-fogyasztas-2015-7306
Európa szerte változtak az üzemanyagárak, de nem egységesen. Túraszervezésnél ez akár döntő érv is lehet, hiszen tőlünk keletre és északra 1,1-1,2 euró a benzin literje, míg nyugat felé indulva 1,5-1,7 eurós árakkal találkozhatnak a motorosok

A mai árcsökkentéssel a legkedvezőbb források 320 forint körül mérik a 95-ös literjét, s a szakértők azt jósolják, hogy a közeljövőben - akár már a héten - ismét jelentősen csökkenhet az ár. A nemzetközi mutatók alapján valószínűsíthető, hogy a tendencia legalább a következő év elejéig folytatódik, mivel tegnap az északi-tengeri Brent hordónkénti ára 39,87 dollárra süllyedt - ilyen alacsonyan utoljára 2009 februárjában állt. A folyamatot látva nem kizárt, hogy ez újabb 15-20 forintos csökkenéshez vezet, vagyis a diszkont-töltőállomásokon hosszú idő után ismét háromszáz forint alá csökkenhet a benzin literenkénti ára.