Tavaly 3,3 százalékkal, közel 3,5 milliárd literre nőtt az üzemanyag-fogyasztás Magyarországon, ezen belül benzinből 1,35, míg gázolajból 2,12 milliárd liter kelt el. Érdekes trend, hogy a 98-as gyakorlatilag eltűnt a piacról a prémiumbenzinek megjelenésével - előbbi forgalma 93 (!) százalékkal csökkent egy év alatt.

uzemanyag-fogyasztas-2017-17159
Az egyre növekvő forgalom csalhatatlan bizonyítéka, hogy Magyarország három év alatt közel ötödével, azaz több mint félmilliárd literrel nőtt az üzemanyag-fogyasztás

Nem úgy a prémiumbenzinek és -gázolajok, ezekből 28-30%-kal többet értékesítettek, mint 2016-ban. A Magyar Ásványolaj Szövetség felmérése szerint 2017 második negyedéve volt a legerősebb időszak, s ez is hozzájárult, hogy januártól júliusig az éves átlagot meghaladó mértékben nőtt a fogyasztás. Ha összehasonlítjuk ezt a korábbi évek adataival, jól látszik, milyen drasztikus mértékben nő a forgalom hazánk útjain. Három évvel ezelőtt „csak” 2,95 milliárd liter benzint és gázolajat pöfékeltünk el egy szezonban, tehát 2014 és 2017 között közel 18 százalékkal, vagyis több mint félmilliárd literrel (!) nőtt a fogyasztás.