Komoly offenzívába kezdett a 116 éves múltra visszatekintő vállalat az alternatív hajtású járművek területén, hiszen míg számos konkurensnél még vakarják a fejüket a mérnökök, hogy milyen irányba induljanak, az amerikaiak két izgalmas tanulmánnyal, illetve a hamarosan megvásárolható LiveWire elektromos motorral igyekeznek magukra irányítani a figyelmet.

Vagány elektromos modellek a Harley-Davidsontól

Az egyik egy terepbringa, amely éppen olyan, mintha downhill-versenyre találték volna ki, minekutána hatalmas terepabroncsokkal és hosszú rugóúttal bíró teleszkópokkal vértezték fel. Hátul központi rugóstagot építettek be, a hidraulikus fékrendszer elöl-hátul tárcsás, az üléspozíció pedig terepmotorosan magas.

vagany-harley-k-villannyal-21494
Ez igazából egy mountain bike, azaz hegyikerékpár profi fékekkel és futóművel

A másik gép pedig egy városi roller, amiről nem hiányzik az ülés, és akár két személyt is képes a hátára venni. Első blikkre kicsit olyan, mint egy mosásban összement chopper, ami nem meglepő a márka termékpalettáját ismerve. Ennél nem tettek be hátsó felfüggesztést, talán azért, hanem a ballonos gumikra bízták az úthibák kisimítását.

vagany-harley-k-villannyal-21492
Hosszú a tengelytáv, ezért leginkább egy chopper jut eszünkbe, ha ránézünk. Széles gumijai igazán mokánnyá teszik a villany-Harley-t

A műszaki paraméterekről egyelőre hallgat a Harley, de az biztos, hogy mindkettő működőképes, hiszen az aspeni tesztre több kipróbálható darabot is elvittek. Nézzétek csak, itt egy jó kis videó a havas próbáról:

Bár az elektromos prototípusok egyelőre nem jönnek Magyarországra, a Harley on Tour program keretében kipróbálhatjátok a cég 23 legújabb modelljét. Az esemény első állomása április 6-7-én lesz Sopronban, majd következik a budapesti nyílt nap április 13-14-én, végül pedig az alsóörsi Open Road Fest zárja a sorozatot június 7-9. között. További részletek az ingyenes események honlapján olvashatóak.