· 2020. október 16. 24

Koronavírusos Valentino Rossi

Újabb kieső

Ezúttal a Doctor szorul kezelésre: hiába tartotta be a protokollt és szigetelte el magát a futamok között, őt is utolérte a fertőzés. Értetlenül áll a dolog előtt, és lehet, több futamot is ki kell hagynia.
Tegnap este maga Rossi osztotta meg a közösségi médiában a hírt, hogy pozitív lett a COVID-tesztje, és részletesen mesélt arról, hogy hiába tett meg mindent a fertőzés elkerüléséért.

Koronavírusos Valentino Rossi

– Reggel úgy ébredtem, hogy nem igazán éreztem jól magam. Lázas voltam, legyengültem, ezért felhívtam az orvosom. Természetesen rögtön teszteltünk, és az első PCR negatív lett, pont, mint a kedden végzett teszt. Sajnos a ma négykor megkapott, második eredménye pozitív, ezért most elképesztően csalódott vagyok.
{{articleGallery[27378].caption}}
ki kell hagynom az aragoni hétvégét… Persze megőrzöm optimizmusom, jókedvem, de sajnos előfordulhat, hogy nem lehetek ott egyik aragoni összecsapáson sem. Végtelenül szomorú és dühös vagyok, hiszen követtem a szigorú protokollt, kedden még negatív tesztet produkáltam és Le Mans után teljesen elszigeteltem magam, hogy semmiképpen ne kapjam el a kórt. Akárhogy is, sajnos nem változtathatok a helyzeten. Mindenesetre megfogadom az orvosok tanácsait, és remélem, hogy mielőbb meggyógyulok!” – mesélte Rossi.
{{articleGallery[27379].caption}}
Eközben Aragonban meg is kezdődött a következő versenyhétvége, pontosabban kezdődött volna, de 6-7 fokos (!) az aszfalt, így még a Moto3-pilótákat sem engedték ki a pályára. Ha Te is élőben követnéd a programot, itt találod cikkünket a könnyen elérhető és biztonságos online csatornákról.