A vizes világbajnoksághoz kapcsolódóan módosult a KRESZ, ennek értelmében a sportesemény idején a szervezőbizottság által használt járművek is közlekedhetnek az autóbuszsávban - áll az MTI összefoglalójában.

valtozott-a-kresz-14437
Jövő hétfőtől kezdődően kell nagyobb forgalomra számítani a buszsávokban, a rendhagyó szabályozás augusztus 5-ig marad érvényben

Tegnap jelent meg a Magyar Közlönyben az a kormányrendelet, mely szerint „az autóbusz forgalmi sávban az autóbusz- és trolibuszforgalom zavarása nélkül nemzetközi sportszövetség által rendezett nemzetközi sportesemény szervező bizottsága által - a nemzetközi sportesemény ideje alatt és azzal összefüggésben - használt, kormányhatározatban meghatározott jelzést viselő jármű a sportesemény helyszínéül szolgáló település területén közlekedhet.”

A július 10-től érvényes változás természetesen csak időleges, augusztus elejétől ismét visszaáll az eredeti rend a buszsávokban. A budapesti, illetve balatonfüredi helyszíneken zajló, rangos sportesemény jövő pénteken kezdődik és július 30-ig tart.